2024.05.02. 14:58
Kutatás segít pontosítani Tata történelmét
Pontosíthatják Tata történelmét a tatai múzeum munkatársainak segítségével. Egy hat éve tartó kutatásnak köszönhetően új részletek derültek ki a 300 évvel ezelőtti városról.
A Kuny Domokos Múzeum munkatársai az elmúlt hat év kutatási eredményeikről tartottak konferenciát Tatán. Dr. Schmidtmayer Richárd, a múzeum igazgatója a Kemma.hu-nak elmondta, hogy a most feltárt anyagok segítségével pontsítani tudták a Tatáról szóló történeti ismereteiket.
– Az elmúlt években várt lehetővé annak a levéltárnak kutatása Szlovákiában, Nyitrán, ami az egykori Komárom vármegyének történeti levéltári anyagát tárolta. Ugyanis amikor ez a kutatási anyag átkerült az egykori Csehszlovákiába, a magyar szakemberek előtt bezárult a kutatási lehetőség – magyarázta az igazgató, aki elmondta, hogy most olyan alapinformációkat tártak fel, amik más megyében már évszázadok óta megvan.
A kutatás része Tata is
– Például kiderül, hogy rosszul szerepeltek eddig a főispáni sorok vármegyénkben. A hibás adatokat ki kell szűrni és pontosítani. És ennek a kutatásnak része volt Tata is. A kutatást a vármegyei önkormányzat támogatásával indítottuk el, majd a Magyar Géniusz Program segítségével folytatták – tette hozzá a szakember.