Programkavalkád

2023.04.29. 16:27

A komáromiak gyorsan elkapkodták a Jókai-palacsintát Sági Szilárd tálcájáról (fotókkal)

Pénteken délután a Komáromi Napokhoz kapcsolódóan megkezdődtek a programok a Jókai ligetben is. Azok, akik időben érkeztek, kóstolót is kaptak város ételéből, a Jókai-palacsintából.

Körtvélyfáy Dina

Sági Szilárd is kínálta a Jókai-palacsintát a Jókai ligetben

Forrás: 24 Óra

Fotó: Kovács László

Hétfő estig rengeteg programmal várják a komáromiakat, illetve a városba látogatókat a Jókai-ligetbe. Ismert együttesek mellett rendszerint itt kapnak bemutatkozási lehetőséget a város amatőr csoportjai is.

A programot a friss díszpolgár, a Szabó Ferenc karnagy, művésztanár vezette Egressy Fúvószenekar koncertje indította, és a muzsikusok ezúttal is méltán kaptak vastapsot.

A csoportot követően dr. Molnár Attila polgármester Proczeller Tamással, a helyi Tourinform Iroda vezetőjével, illetve Sági Szilárd gasztrokibiccel együtt kért szót. Elmondták, az elmúlt év végén megalkották a város ételét, a Jókai-palacsintát, amelyet Dél-Komárom mellett az északi városrészben is szeretnének megismertetni. A Duna túlsó oldalán is több étterem elkészítette már. A recepten még lehet finomítani, de így is nagyon sokan megkedvelték már. Bizonyítja ezt az is, hogy a Komáromi Napok idején több étteremben elkészítik és a rendezvény ideje alatt házhoz is szállítják.

Dr. Molnár Attila megemlítette azt is, hogy a következő Komáromi Napok idején Jókai-palacsintával kötik össze Észak- és Dél-Komáromot, vagyis az Erzsébet híd teljes hosszában, azaz több mint 400 méteres lesz. A kivitelezésen már most gondolkodnak. Ezzel szeretnének a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerülni.

A köszöntők után aztán a kóstolásé volt a főszerep, gyorsan kiürültek a tálcák, többen a receptet is magukkal vitték.

A folytatásban Vastag Tamás, a Bon-Bon együttes lépett színpadra, majd Dj Bóli szórakoztatta a rendezvényre ellátogatókat.

További programok a Jókai ligetben

Szombat

  • 14-18 óra: AirTrack Légszőnyeg park
  • 14-18 óra: Környezettudatos játékok és kiállítás
  • 15 óra: Abba Sisters
  • 16 óra: Tolvai Reni
  • 17 óra: Station - U2 tribute
  • 19 óra: Hooligans
  • 21 óra: Django - live dj set
  • 22 óra: Elektron Band

Vasárnap

  • 10 óra: Szuronyfi Szaniszló bemutatkozása
  • 10-12 óra: Miénk a színpad! - helyi óvodások, iskolások és nyugdíjasok bemutatója
  • 10-13 óra: Kézműves foglalkozás
  • 15 óra: Gáspár Laci
  • 16 óra: Delhusa Gjon
  • 17 óra: Kiss Forever Band
  • 19 óra: Deák Bill Gyula
  • 21.30 óra: Brigetio Klubzenekar

Hétfő

  • 10 óra: Folklór Fesztivál
  • 10-13 óra: Kézműves foglalkozás
  • 11.30 óra: Holle anyó bábelőadás
  • 15 óra: Koós Réka
  • 16 óra: Csonka András
  • 17 óra: Room Service – Bryan Adams tribute zenekar
  • 19 óra: Republic

A Jókai liget valamennyi programja díjmentesen látogatható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában