Nyílt napjuk volt

2023.02.04. 09:20

Ledolgozható tandíj, webinárium és sportolói program is elérhető az Edutuson

Az Edutus Egyetem nyílt napján kiderült az is, hogy akinek kedve van hozzá, bekapcsolódhat a világszerte népszerű nemzetközi robotépítési és programozási versenyekbe, amelyeknek egyik fő szervezője hazánkban a tatabányai székhelyű egyetem.

Kemma.hu

Forrás: 24 Óra

Fotó: Novotni Ákos

Mint arról korábban beszámoltunk, február elsején nyílt napot tartott az Edutus Egyetem Tatabányán. A diákok részletes tájékoztatást kaptak arról, mi mindent kínál nekik a felsőoktatási intézmény.

Elhangzott, hogy Tatabányán többféle alapképzés közül lehet választani a 2023-2024-es tanévre. Február 15-én éjfélig lehet jelentkezni, kizárólag online, a www.felvi.hu-n a gazdasági és menedzsment, kereskedelem és menedzsment, mechatronikai mérnök, műszaki menedzser szakokra. A képzések időtartama 3,5-4 év.

Az egyetemen elérhető duális képzés is, amely során 26 hét a tanulás az egyetemen, 22 hét a gyakorlás egy-egy vállalatnál és 4 hét a fizetett szabadság. Azok, akik erre a képzés teljes idejére vállalkoznak, a minimálbér 65 százalékát kapják, az egész év során. Fontos, hogy ebbe csak elsősként lehet bekapcsolódni.

Lényeges az is, hogy az Edutus Egyetemre jelentkezőknek nem kell feltétlenül elérniük az eddig kötelező ponthatárt: ez nincs, ahogyan kötelező emelt szintű érettségi sem követelmény. Kapacitáskorlát ugyan van, de a rektor szerint várhatóan az összes jelentkezőnek lesz helye az Edutuson.

Sportolói életút program is elérhető
A Nemzeti Utánpótlás-Nevelési Sport Igazgatóságával (NUSI-val) kötött stratégiai együttműködés alapján, valamint a MOB Életút Programjához csatlakozva az Edutus Egyetem számtalan kedvezménnyel segíti a sportolókat, hogy a feszített és koncentrált sportfelkészülés miatt eleget tudjanak tenni tanulmányi kötelezettségeiknek és piacképes diplomát szerezhessenek. Az igazolt sportolók számára speciális lehetőségeket nyújt az Edutus Egyetem.
Kedvezményes a tanrend és a vizsgarend, hogy a sportolók az edzések, felkészülések és edzőtáborok idején se maradjanak le a tanulással. E-tananyagokat kapnak az alapképzési szakok tananyagának hatékonyabb elsajátítása és könnyebb teljesítése érdekében. Webináriumi oktatásokat, mely során az elektronikusan rögzített előadásokhoz hozzáférést biztosítanak, lehetővé téve a videokonferencia rendszeren keresztüli távoli oktatást azon hallgatók részére, akik az órán nem tudnak megjelenni.
Van mentorálás és úgynevezett segítő tutor, személyre szabottan. A képzésben való részvétel feltétele a hivatalos felvételi vagy pótfelvételi eljárás keretében történő jelentkezés. A programban az egyesületi tagsággal rendelkező fiatalok vehetnek részt, akiknek a felvételt követően a beiratkozásánál kell igazolniuk a NUSI támogatását.

Némethné dr. Gál Andrea rektor a nyílt napon a Pegazus Programról is említést tett. Ez olyan ledolgozható tandíj, valamint támogatási rendszer, melyet az itt tanuló nappali tagozatos, önköltséges vagy költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatóink részére hoztunk létre. A jelmondata: Tanulj ingyen, finanszírozzuk közösen! Kulcsszavai: anyagi függetlenség, szakmai tapasztalat, biztos jövő. A programba jelentkezők részére az intézménnyel kapcsolatban álló iskolaszövetkezetek munkavégzést biztosítanak, valamint az egyetemmel partneri viszonyban álló vállalkozások is ajánlanak munkalehetőséget.

Munkájukért a hallgatók bért kapnak, amelyből tanulmányaikat finanszírozhatják oly módon, hogy kamatmentes fizetési haladékot biztosítanak a költségtérítés megfizetése tekintetében. A tandíj mellett egyéb szolgáltatási költségek - kedvezményes szállás, elektronikus tananyagok és jegyzetek, nyelvoktatás - is kiegyenlíthetők.

A rugalmasság egyik elemének számít az Edutus Egyetemen az immár tíz éve működő webináriumi rendszer. Minden elhangzó előadásról felvétel készül, ezek a hallgatók számára elérhetőek. Otthonról bármikor be lehet kapcsolódni, ez különösen a munkájuk mellett tanuló levelezősöknek fontos. Ugyanakkor természetesen lényeges, hogy a személyes jelenlét, a konzultáció a tanárokkal ne maradjon el.

Az is elhangzott a nyílt napon, hogy akinek kedve van hozzá, bekapcsolódhat a világszerte népszerű nemzetközi robotépítési és programozási versenyekbe, amelyeknek egyik fő szervezője hazánkban az Edutus. A felkészülést szolgálhatja a többi között a LEGO Robot szakkör. 

Büszkeségeink is az Edutuson tanulnak

Ország-, sőt világszerte ismert kiválóságok tanultak, illetve tanulnak itt, közülük több mit ötvenen értek el kiváló eredményeket olimpián, világ- és Európa-bajnokságon vagy Universiadén. A teljesség igénye nélkül: Bajos Gitta Eb győztes sportlövő, Bedő Krisztián, Bátori Bence világbajnok vízilabdázó, Csipes Tamara olimpiai bajnok kajakozó, Gereben Lívia kosárlabda válogatott, Jansik Szilárd, a vízilabda válogatott csapatkapitánya, olimpikon, Szabó Gabriella olimpiai Bajnok kajakozó, Tótka Sándor kajak-kenu aranyérmes, Milák Kristóf olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, Görbicz Anita, az ötszörös BL-győztes, a világ legjobbjának is megválasztott kézilabdázó.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában