Példamutatás

2022.06.29. 20:03

Emberség díjat kapott Kristóf: a tatai diák 1,7 milliót gyűjtött osztálytársa megsegítésére

Megbeszélést tartott a Tatai Városi Diákönkormányzat (TAVIDÖK) a városháza Fischer termében. A félévzáró találkozón szó esett a diákpiknikről és kiemelt téma volt 8. osztályos taguk sikere is.

R. V.

Ködmön Kristóf (oklevéllel) örömében az egész apparátus osztozott

Forrás: tata.hu

Ködmön Kristóf (oklevéllel) örömében az egész apparátus osztozott

Forrás: tata.hu

Rigó Balázs ifjúságért felelős alpolgármester áttekintette az eddig megvalósult programokat, majd Bátki Piroska diákpolgármester és Lévai Dominik alpolgármester tettek kiegészítéseket, javaslatokat, majd az aktuális nyári programok megbeszélése következett. Az augusztus 5-re tervezett hagyományos diákpiknik programját is megvitatták, amelyben több érdekes program között az élő zene, a szabadtéri piknikmozi is helyet kapott. 

Kiemelt téma lett a TAVIDÖK ifjú tagjának sikere is: Ködmön Kristóf, a Vaszary Általános Iskola volt nyolcadikosa Emberség díjat kapott Budapesten és egyben a svéd nagykövetség által meghirdetett Young Courage közösség tagjává választották. Kristóf a találkozóra el is hozta a Budapesten a svéd nagykövetségen átvett kitüntető okiratokat. A Young Courage felhívás az ifjúsági referensen keresztül tavasszal jutott el Lázár Katalin tanárnőhöz, és egyértelmű volt, hogy Kristóf jelölése elindul Budapestre. 

Ködmön Kristóf osztálytársa, Kovács Ádám ritka betegsége miatt nehezen mozgott az iskolában és nehezen jutott el az intézménybe. A fiú ezeket a nehézségeket igyekezett felszámolni egy kreatív ötlettel.

– Ebben segített egy akció indítása, amelyben 1,7 millió forint gyűlt össze egy sikeres műtét és egy mozgást segítő kerékpár elérésében. Ma elmondhatjuk, hogy a műtét is sikeres volt, a kerékpárt is kiválasztottuk Ádámmal együtt, amelynek elkezdődik az elektromos átalakítása is – számolt be a sikerről a kitüntetett.

Egyenlőség - „Nagyon fiatal kora ellenére is, hosszabb időn keresztül megmutatta a gyakorlatban is mi az: embernek lenni. Mit jelent az emberi jogok kiindulópontja: minden ember egyenlő értékű. A Young Courage közösség tagjává vált Ködmön Kristóf. Példamutatása másokat is változásra fog ösztönözni” – olvasható a Svédország nagykövetségének vezetője és a Raoul Wallenberg Emberség Háza képviselője által aláírt dokumentum szövegében, amelyet június 22-én írtak alá.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában