2022.05.06. 09:26
Több mint 800-an juthatnak munkához a megyei foglalkoztatási paktum révén
A megyei önkormányzat, a kormányhivatal és a megyei területfejlesztési kft. által alkotott konzorcium, több mint 2,4 millió forintos vissza nem térítendő uniós támogatáshoz jutott.

Forrás: 24 Óra
Fotó: Novotni Ákos
Ebből a forrásból foglalkoztatási, gazdaságfejlesztési és munkaerőpiaci program valósítható meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében. Ennek érdekében a konzorcium együttműködik a foglalkoztatásban, képzésben érdekelt és érintett gazdasági, állami, önkormányzati, szakmai és érdekképviseleti, valamint civil szervezetekkel.
Cél, a már működő megyei foglalkoztatási együttműködés megerősítése. A paktumszervezet folyamatos fenntartása, szolgáltatások nyújtása, a munkába állást elősegítő tevékenységek, valamint helyi termék- és szolgáltatásfejlesztési, befektetés-ösztönzés megvalósítása, illetve az ezeket szolgáló ágazati stratégiák elkészítése.
Kiemelt feladat, a megyei foglalkoztatási, gazdaságfejlesztési együttműködés keretében, a helyi igényekre és szükségletekre építő foglalkoztatási stratégia alapján programszerű, integrált, szűkebb hazánk egészére kiterjedő, valamennyi gazdasági kulcságazatot felölelő program megvalósítása. Amely a szolgáltatásaival és egyéb eszközeivel fenntartható módon hozzájárul gazdaságunk fejlődéséhez. Fontos eleme a kis- és közepes vállalkozások versenyképességének megőrzése, a hátrányos helyzetűek foglalkoztatása érdekében.
A programba több mint 1300 munkanélküli bevonását tervezik, valamint ezen felül 156 olyan személyt, akik a projekt előtt nem dolgoztak, nem volt jövedelemmel járó munkájuk. A program zárását úgy tervezik, hogy csaknem 840-en alkalmazásban is maradnak.
Célcsoportok - A megyei önkormányzat partnereivel közösen valósítja meg a Komárom-Esztergom Megyei Foglalkoztatási Paktum 2021–2027 elnevezésű programot április elseje és 2027. március 31. között. Ez a program hozzájárul a projektben nevesített hátrányos helyzetűek munkaerőpiaci integrációjához. A célcsoportjai a következők: a 30 év feletti nem dolgozó egyének, a 30 év feletti tartósan munkanélküliek vagy tartós munkanélküliséggel veszélyeztettettek és az 50 év feletti álláskeresők.