2021.11.16. 06:19
Az esztergomi cég megmutatta, hogy kell összefogni a jövőért: 1700 fát ültettek
90 munkatársával több, mint 1700 facsemete ültetésében vett részt az esztergomi Kirchhoff Automotive gyáregység november 12-én.

90 munkatársával több, mint 1700 facsemete ültetésében vett részt az esztergomi Kirchhoff Automotive gyáregység november 12-én.
Forrás: 24 Óra
Fotó: Pöltl Zolán
A Pilisi Parkerdő Pilisszentkereszti Erdészete területén végzett munkával a vállalat dolgozói az erdészeti szakemberek irányításával kocsánytalan tölgyekkel dolgoztak. A két cég közös természetvédelmi akció kapcsán Körtvélyessy Géza, a KIRCHHOFF Hungária Kft. adminisztratív területekért felelős ügyvezető igazgatója elmondta: „Büszkeséggel tölt el, hogy a társadalmi ügyek iránt elkötelezett munkavállalók alkotják a Kirchhoff Hungária csapatát. Külön öröm látni, amikor a kollégák elhivatottan, szenvedéllyel állnak ki egy-egy jó ügyért, és munkatársaikat is bevonják a felelősségvállalásba! A jövőben is igyekszünk olyan projekteket szervezni, amelyekkel a jövőbe fektetünk.”

Dr. Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő vezérigazgató- helyettese jó példának említette a Kirchhoffot, mely a klímaváltozáshoz való alkalmazkodással így hozzájárul az erdő hosszútávú megmaradásának biztosításához.