támogatás

2021.07.26. 07:00

Több mint egymilliárdot kap a református egyház Dadon

Hatalmas taps kíséretében kezdődött a dadi falunap hivatalos szombati megnyitója a sportpályán. Az ováció azonban a neves előadóművészek helyett elsősorban Szücs Attiláné polgármesteri bejelentésének és a megítélt kormányzati támogatás nagyságrendjének szólt.

Wágner Zsanett

– Nagy ünnep ez a mai – kezdte beszédét Szücs Attiláné polgármester, hiszen a dadiaknak többszörösen is oka lehet a felhőtlen örömre. A település vezetője hivatalosan is bejelentette, hogy a kormány 1 milliárd 130 millió 300 ezer forinttal támogatja a Dadi Református Egyházközség Általános Művelődési Központja tornacsarnokának megépítését és a kapcsolódó beruházások megvalósítását.

Ezenkívül elmondta azt is, hogy az önkormányzat a Magyar Falu Program jóvoltából 30 millió forintot nyert útfelújításra, és így négy fontos útszakasz is megújul a közeljövőben. A projekt a Jókai és a Béke utca teljes hosszát érinti, de a katolikus templom mögötti szakasz is új burkolatot kap, valamint a Kossuth utcában is folytatódik a program, a 13. számig. – Hajrá, Dad! – tette hozzá végszóként a település első embere, majd átadta a mikrofont a kulturális programsor felelőseinek.

 

Fergeteges hangulatot teremtett Csibész Tóth Miki a színpadon, amit Csocsesz esti fellépése tovább fokozott. Minden korosztály megtalálta a számára kiváló elfoglaltságot. A délután folyamán volt habparti, díjmentes ugrálóvár és arcfestés is várta a kicsiket, de harcművészeti bemutatók szintén színesítették a programsort.

A Ciril Táncstúdió fellépése előtt utcabajnokság keretében focicsapatok rúgták a bőrt. Három csapat indult, közülük a Coolbox állhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, a gólkirály pedig Bagi Balázs lett.

Kihirdették a települési fotópályázat győztesét is. Magyar Attila drónnal készített felvételére egyszerre bólintott rá az ítészek csapata, nyereménye pedig egy ajándékcsomag volt. Pár méterrel arrébb, a „hintaparkban” a dodzsem és a lánchinta szinte megállás nélkül rótta a köröket, szépen fogyott az édesség és a vattacukor is.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a megszokott falunapi résztvevők többszöröse tette tiszteletét Dadon a hétvégén, a vártnál több látogató érkezett a szomszédos településekről, például Bokodról és Kömlődről. A hajnalig tartó utcabálon a RollicKing Band húzta a talpalávalót.

Értékes fődíj talált gazdára

A neves alkalomra csaknem 300 adag étellel készült, szarvaspörköltet készített a helyi vadásztársaság.

A bográcsban főtt finom falatok pillanatok alatt elfogytak, legalább akkora sikert arattak, mint a tombola. Idén Juszkóné Horváth Eszter mellé szegődött a szerencse, és ő vihette haza a fődíjat, a 30 ezer forintos grillsütőt és annak kiegészítőit.

Éjfélkor pedig a hagyományosnak számító programzáró sem maradhatott el. Tűzijáték rakétái festették színesre Dad felett az eget.

 

Ezek is érdekelhetik