Országfásítási Program

2021.03.22. 06:24

Hatalmas munkában a Vérteserdő, több mint egymillió facsemetét ültettek el

A Vérteserdő a 2019/2020-as szezonban öt településen mintegy 60 hektár új erdőt telepített a program keretében.

M. K.

Forrás: Beküldött

Az erdők világnapját március 21-én ünneplik. Arra hívják fel a figyelmet, hogy az erdők megőrzése az egész világon egészségünk és társadalmi jólétünk alapját jelenti. Az erdőkkel egészségesebb és jobb világot teremtünk saját magunk és az utánunk következő generációk számára.

Amíg a világban a legtöbb helyen az erdők fogyása ellen kell küzdeni, addig Magyarországon egy évszázada folyamatosan nő az erdőterület. A folyamat az utóbbi két évben az Országfásítási Programmal új lendületet kapott. A magyar erdőgazdálkodók munkájának eredménye több mint 2 millió hektár élő erdő, az ország területének több mint egyötöde. Ezek az erdők az embereket szolgálják. Biztosítják az ország faellátását, tulajdonosaiknak megélhetést jelentenek. Eközben megőrzik a természetes és egészséges környezetet, védenek a klímaváltozás hatásai ellen, és egészséges kikapcsolódásra adnak lehetőséget. A felsoroltak miatt a Vérteserdő a 2019/2020-as szezonban öt településen mintegy 60 hektár új erdőt telepített a program keretében.

Támogatja az önkormányzatok erdősítési törekvéseit, azokban aktív szerepet vállalva járul hozzá a sikeres megvalósításhoz. A meglévő erdőterületeken mintegy 220 hektáron újult meg az erdő. A társaság erdészetei 1 millió 50 ezer csemetét ültettek el és 340 mázsa makkot vetettek el. Tavaly Komárom önkormányzatával együttműködve végeztek erődtelepítést, 7000 elültetett fával, csaknem másfél hektárral bővült az erdővel borított terület. Fogadtak óvodás és iskolás csoportokat egyaránt a fenntarthatósági héten és az erdő hete alatt.

Hulladékgyűjtés

Magyarországon az állami erdőgazdaságok az őszi időszakban 1100 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze az általuk kezelt erdőterületen. – Ehhez a Vérteserdő eddig két helyszínen járult hozzá – teszi hozzá Mezei János kommunikációs vezető. – A projekt keretében összesen 67 helyszínen hatalmas mennyiségű, 2344 köbméter hulladékot azonosítottunk, melynek a felszámolását folyamatosan végezzük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában