2020.07.22. 14:50
Újra várja a fürdőzőket a tatai Fényesen a Grófi-tó
A tervek szerint jövőre a megszokott módon üzemelnek majd a medencék és a pancsoló.

A hétfői jó időben már többen látogattak el a Grófi -tóhoz
Forrás: 24 Óra
Fotó: Zantleitner Ingrid
A minap megnyitott a Fényes Fürdőn a Grófi-tó. Viszont aki a medencékben szeretne pancsolni, idén már ne menjen a fürdőbe. Bár a hétvégi idő nem kedvezett a fürdőzőknek, a bátrabbak a hideg ellenére is megmártóztak a tóban. Főleg a tó melletti szauna vendégei élvezték a hűs habokat. Elmondták, a Fényes szaunának pont az a varázsa, hogy az izzadások és a zuhanyzás után a 20 fokos tó vízében mozgathatják át izmaikat.
Berczelly Attila, a fürdőt üzemeltető Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az elmúlt időszakokban folyamatosan figyelték a fürdőkre vonatkozó jogszabályokat. Amint engedélyezték a szabadtéri strandok működését, ők is megtették a szükséges lépéseket, hogy újra lehessen fürdeni a Fényesen. A hatalmas park pedig továbbra is várja a napozni vágyókat.

– Ahhoz, hogy megnyithasson a fürdő, elő kellett készíteni a területet, illetve – mint minden nyitás előtt – meg kellett kérni a szükséges engedélyeket. Ez a folyamat zárult le a héten, így péntektől már ismét várja a fürdőzőket a Grófi-tó – mondta a vezérigazgató, aki hozzátette, továbbra is folyamatosan figyelik a jogszabályi változásokat, és ha szükséges, annak megfelelően lépnek.
– A jelenlegi szabályozás szerint 60 embernél több egyszerre nem tartózkodhat a Grófi-tóban. De mivel ez egy viszonylag hideg vizű, mély tó, nem is jellemző, hogy egyszerre ilyen sokan szeretnének megmártózni benne – tette hozzá Berczelly Attila, aki kiemelte: mivel a medencék nem üzemelnek, jelenleg kedvezményes belépővel várják a fürdőzőket.
Mint megtudtuk, idén a veszélyhelyzet miatt nem tudták felkészíteni a medencéket a nyitásra. Azonban az állagmegóvó munkálatokat folyamatosan elvégzik, így a tervek szerint jövőre mindkét amorf medence és a pancsoló is megszokott módon várja majd a fürdőzőket. A régi sportmedencét azonban elbontják. A tervek szerint egy új, szabvány sportmedencét építenének az amorf medencék melletti nagy területre.