Nóta és ének: a férfiak ékes hangjára épül a Gyermelyi Dalárda

A felújított református templomban találkoztunk. Végh Zsigmond a Gyermelyi Református Egyházközség gondnokaként vallja: a legjobb gondolatok istentiszteletek alatt törnek rá.

– Nagyon szeretek nótázni, énekelni – meséli. – Borversenyeket is szerveztem évtizedekkel ezelőtt, ahol a bírálat és díjátadás után mindig dalra fakadtunk. Így van ez az istentiszteleteken is. A templomunkban ez egy kántor nélküli zongora kíséretében zajlik. A normál szintetizátorhoz kapcsolódott számítógép segítségével ugyanis 511 református dicséret közül tudunk választani.

Hat évvel ezelőtt a gyermelyi polgármester és a kulturális menedzser vetette fel a doni megemlékezés szervezése kapcsán a katonadalokat éneklő férfikórus ötletét. Istentisztelet után szólította meg ezzel Bokros Zsigmond barátját. Neki is tetszett az ötlet, a két jó hangú férfi el is kezdte a közös munkát. Katonadalokat kerestek és jó torkú férfiakat.

– Jól ismerem a templomokban éneklő híveket, a borversenyek kapcsán nótázókat, így őket szólítottuk meg. Húsz emberrel indultak, és kerestek maguk mellé egy karnagyot is, ma már harmincan vannak. A tarjáni Stréhli Györggyel kezdtek együtt dolgozni. A szakember örömmel mondott igent a felkérésre.

– Íratlan szabályként fogalmaztuk meg: a próbákon a hölgyek csak úgy működhetnek közre, ha pogácsát, vagy szendvicset hoznak nekünk. A dalárda férfihangokra épül. Hétfőnként ülünk össze és próbálunk, majd előkerülnek a jó italok és a pogácsák is.

Az elmúlt hat évben számtalan fellépésük volt. Emellett énekeltek Kárpátalján, a Vereckei-hágónál, a beregszászi nagytemplomban is, gyönyörű bocskai díszviseletben. A dalárda legifjabb tagja negyven­éves, a legidősebb nyolcan év feletti. Meséli: fantasztikus élmény volt hazafias, katonadalokat énekelni a határon túli magyar közösségekben.

Bocskaiban énekeltek

– A vírus berobbanása után, a március 15-ei ünnepség előtt úgy éreztem, hogy fel kell öltenem a bocskai díszviseletet – meséli Végh Zsigmond, a Gyermelyi Dalárda vezetője, a református egyházközség gondnoka. – Felhívtam néhány dalárdás barátomat is, hogy megosszam velük a gondolataimat. Valamiért késztetést éreztünk, hogy felöltözzünk, és közösen énekeljünk. Kora délután aztán találkoztunk, és végigsétáltunk a falun, a gyermelyi emlékműveknél megálltunk, hogy énekeljünk. Akkor tízen lehettünk, csak a gyermelyi dalárda tagok. Nem sokkal később egyik pillanatról a másikra leállt minden. Istentiszteletekre, énekes próbákra sem járhattunk. Nehéz időszak volt ez mindannyiunknak. A hosszú kényszerpihenő után az összetartozás napján énekeltünk ismét. Azóta már próbákat is tartunk rendszeresen.