Gyorstesztekkel szűrnek a bakonyaljai kórház katonai sátrában

Példaértékű összefogásnak köszönhetően koronavírus-fertőzöttség megállapítására szolgáló gyorsteszteket vásárolt Kisbér önkormányzata, elsősorban az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók szűrésére.

G. D. V.

– A kórházparancsnoki rendszeren keresztül, dr. Mogyorósi József megbízott főigazgató-helyettes kérte, építsünk fel egy sátrat annak érdekében, hogy a szűrés ne a kórház épületében legyen – magyarázta Buda Lajos őrnagy, kórházparancsnok.

Ahogy elkészült a sátor, már el is kezdték a teszteléseket. Sinkovicz Zoltán, Kisbér polgármestere elmondta, egy helyi vállalkozó, Szabó Ottó kezdeményezésére indult el az az adománygyűjtés, amiből megvásárolták a 2200 kínai gyártmányú gyorstesztet.

– Elsődlegesen az volt a terv, hogy az összegyűjtött pénzből egy tesztelésre alkalmas berendezést vásárolunk. Végül, a kórház szakértőivel egyeztetve eldőlt, hogy inkább gyorsteszteket veszünk, ami vérből tudja a koronavírus-fertőzöttséget kimutatni. Ez ugyanis egy lényegesen egyszerűbb eljárás, nem igényel laboratóriumot és néhány perc alatt megvan az eredménye – árulta el a polgármester.

Koronavírus - térségi hírek

A dosszié további cikkei

Hozzátette, hogy a 13 millió forint több mint 80 százaléka vállalkozói adományokból jött össze, a maradék pénz kifizetését pedig a járás 17 településének önkormányzata a népességszámuk arányában vállalta.

– A tesztelések célja az, hogy elsősorban az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozók esetleges fertőzöttségét kiszűrjük – folytatta a városvezető. – A továbbiakban pedig a háziorvosok ajánlása alapján azokat a fertőzésnek kitett, de tünetmentes személyeket szeretnénk vizsgálni, akiknél felmerül a fertőzés gyanúja. Akik tüneteket produkálnak, azoknak a hivatalos tesztelését továbbra is az állami egészségügynél kérjük – szögezte le a város vezetője. Kiemelte, hogy jelenleg az önkéntesen jelentkezők tesztelését még akkor sem tudják elvégezni, ha kifizetik annak a költségét.

– Ezek a gyorstesztek vérből mutatják ki a fertőzöttséget. Elég csak egy vizsgálatot végezni, mert a teszten van kontrollcsík – magyarázta dr. Mogyorósi József megbízott főigazgató-helyettes, aki hozzátette, jelenleg előteszteléseket végeznek.

– A nagyobb kockázati csoportoknál mérjük fel, hogy jelen pillanatban a térségben hány fertőzött van. A további pácienseket pedig majd a háziorvosok fogják koordinálni és küldeni a szűrővizsgálatra. Ha valakinek pozitív lesz a tesztje, továbbküldjük a Nemzeti Népegészségügyi Központ felé a hivatalos szűrésre – árulta el az igazgató.

A honvedelem.hu tájékoztatása szerint a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár állította fel a 63 M típusú katonai sátrat a kórház udvarán április 17-én. Korábban Tatabányán is ők segédkeztek hasonlóban. A sátorba három-három tábori ülőke, és tábori asztal is került.

 

Koronavírus - térségi hírek

A dosszié további cikkei
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában