beruházás

2019.10.20. 18:50

Energetikailag korszerűsödik a tatai Szivárvány Óvoda

A Szivárvány Óvodában zajló munkálatok ideje alatt az intézmény aprótalpúi a Bartók Óvodában kaptak elszállásolást.

Szőts István

Forrás: Beküldött

Néhány hónapig nem gyermekzsivajtól lesz hangos a tatai Szivárvány Óvoda épülete, ugyanis a Terület – és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében nyújtott be pályázatot Tata Város Önkormányzata az „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése” tárgyú felhívásra, „A tatai Szivárvány Óvoda épületenergetikai felújítása” címmel.

Borsó Tibor a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés alelnöke elmondta: – a megyei önkormányzat és a települések önkormányzatai között szoros kapcsolat, jó együttműködés van. Amikor elkezdték tervezni a Települési Operatív Programot, sok projektet sikerült összegyűjteni, s arra ösztönözték az önkormányzatokat, hogy ne csupán projektötleteket, hanem kész terveket is nyújtsanak be.

Amikor elkészítették a program prioritássorozatát kiderült, hogy az energiaracionalizálás terén közel 3 milliárd forint áll rendelkezésre, amely ilyen jellegű támogatásokra fordítható. Akkor született az a döntés, hogy a pénzből nem 2-3 nagyobb projektet fognak támogatni, hanem minden településen segítenek fejlesztéseket.

Michl József polgármester a projekttel kapcsolatban úgy nyilatkozott: – Tata Gyermekbarát Város és megkapta a Családbarát Önkormányzat címet is így teljesen természetes, hogy intézményeire kiemelten figyel, s ez a munka sosem maradhat abba. Az energetikai felújítás során megvalósul az ablakok cseréje, hőszigetelés 14 cm vastagságú EPS rendszer szerint, a kőlábazat visszaállítása, a külső homlokzat felújítása, a padlásfödém szigetelése, villamos felújítások (falikapcsolók elhelyezése süllyesztve, vezetékcsere), villámvédelem, kazáncsere, akadálymentesítés (mosdóhelyiség, bejárat), valamint napelemes rendszer kiépítése is.

A Szivárvány Óvoda egy kétcsoportos, tálalókonyhával és felszerelt tornaszobával rendelkező intézmény, amely 50 gyermeket tud befogadni. Görözdiné Vojnits Klára óvodavezető tájékoztatott arról, hogy a kicsik jelenleg a Bartók Óvodába járnak, ahol a felső szinten rendeztek be nekik otthonos csoporthelyeket. A gyerekek néhány hónap múlva már vissza is költözhetnek megszépült és megszokott óvodájukba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában