Fejlesztés

2024.05.29. 06:48

Megújul a bicikliút, megoldódnak a vízelvezetési problémák

Molnár Attila újabb videóban tájékoztatta a komáromiakat. Bejelentette, megújul a koppánymonostori kerékpárút és a vízelvezetési gondok is megoldódnak.

– Hamarosan megújul a koppánymonostori bicikliút – mondta Molnár Attila. – Czita János alpolgármester jelezte, a szakasz olyan állapotban van, hogy haladéktalanul intézkednünk kell.

Czita János és Molnár Attila egyeztet a megújulás előtt álló bicikliútról
Czita János és Molnár Attila egyeztet a megújulás előtt álló bicikliútról
Fotó: Komárom / Forrás: Facebook

Hozzátette, a kerékpárút egyrészről túl szűk, másrészt pedig az állapota is nagyon komoly kivetnivalót hagy maga után. A műszaki leírás már elkészült, következő lépésként egyeztetni kell a közüzemi szolgáltatókkal. Ezt követően indul a közbeszerzési eljárás, amelynek keretében a Berecz Dezső Sportteleptől az ácsi útig teljesen új kerékpárutat adnak majd át.

Ezzel egy időben a környező utcák vízelvezetési problémáit is megoldják, ami szintén régi probléma az itt élők számára. A beruházás összértéke 180-200 millió forintot tesz majd ki, a kivitelezés a közbeszerzési eljárás lefolytatása után kezdődhet meg.

A polgármester több fejlesztést is bejelentett az elmúlt időszakban. Új játszóudvart kap például a koppánymonostori Minivár Bölcsőde, míg a Madách Imre utcában a járda újul meg és gyalogátkelőhelyet alakítanak ki. Hozzátette, a közeljövőben megújul majd több járda- és útszakasz, amelyek többségét pályázati forrásból szeretnék megvalósítani.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!