expo

2019.04.30. 20:01

Hippik, egy kisrepülőgép és az Év Autója nyitotta az esztergomi járműkiállítást

A Világ Év Autóját először láthatta a nagyközönség a jármű expo nyitónapján. A kiállításon több old-timer autót is megtekinthet a közönség a Suzuki új járműve mellett.

P. O. Z.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Pöltl Oxi Zoltán

A Suzuki Jimny, a Világ Év Autója díjjal kitüntetett kisterepjárója volt az egyik fő látványossága az április 30-án nyílt, kétnapos Akkor és most nevű járműkiállításnak.

z Akkor és most járműkiállításon a Suzuki a világvállalat története bemutatásán túl számos termékével, így a Vitara-n és a Jimny-n túl csónakmotorjaival, motorkerékpárjaival is a közönség elé lépett. A kiállításon az elmúlt száz év legszebb és legismertebb járművei voltak láthatók, így többek között szekerek, hintók, olds mobilok, katonai járművek, az 50-es, 60-as és 70-es évek klasszikus márkái, köztük több luxusváltozat, de látható volt számos más közlekedési eszköz, így például motorcsónak, valamint vasút- és hajómodellek egész sora.

A Suzuki, mint fő támogató a Jimny márkanevű modell mellett természetesen több termékét is kiállította. A városi autó kategóriában világelső kis dzsipp mellett a Vitara kapott nagyobb reflektorfényt, hiszen ez volt az a Suzuki modell, mely a gyár történetében kimagasló rekordidő alatt gyártottak és adtak el félmillió darabot.

A kiállítás megnyitón a főtámogató Magyar Suzuki Zrt. vezetői mellett Fónagy János, nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár és Völner Pál, országgyűlési képviselő köszöntőt mondott. Fónagy János a járműkiállítás kapcsán felidézte, amikor részt vett a Suzuki esztergomi gyára alapkő letételéről, illetve rámutatott a Rugby Club Hotelnél megrendezett közlekedési eszköz tárlat az emberiség egyik legfontosabb szándékát, a mobilitást, valamint annak technikai és közlekedéskultúrát jelentő fejlődési fázisait is bemutatja.

Völner Pál köszöntőjében kiemelte, hogy a japán autógyár magyarországi megjelenésével Magyarországon új közlekedésfejlesztési folyamatok indulhattak meg, valamint azt is hozzátette, hogy a Suzukinak jelentős szerepe volt abban, hogy kiépülhet Esztergom és az M0-ás sztráda közötti gyorsforgalmi út.

A körzet országgyűlési képviselője azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy Esztergom és térsége a Magyar Suzuki Zrt-vel való együttműködés miatt és számos fejlesztésnek is köszönhetően az ország egyik jelentős gazdasági súlypontjává válhat.

A járműkiállítás május 1-jén is folytatódik. A Rugby Club Hotel pedig megtelik majálisra érkezőkkel és kikapcsolódni vágyókkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában