testületi ülés

2019.03.30. 11:30

Az E.On-hoz fordult az önkormányzat a sötét tatai utcák miatt

A képviselő-testület a választásokra készülve kijelölte azokat a helyeket is, ahol tilos lesz választási kampányokat kihelyezni.

P. J.

A tatai képviselő-testület eheti ülésén – egyebek mellett – egyhangúlag megszavazta a Mátyás király díj alapítását. Az önkormányzat az elmúlt időszakban évente két személynek, illetve szervezetnek ítélte oda az egyik legmagasabb elismerést, a Zsigmond király díjat. Jövőben ebből az elismerésből csak egyet osztanak ki. De a humán szférában tevékenykedők legjobbjai a Mátyás király díjra javasolhatók.

A tucatnyi téma között szerepelt a közterület-használat újbóli szabályozása, amelynek a közelgő európai parlamenti, illetve a helyhatósági választások adtak apropót. A jövőben a választási célú hirdetési felületek, minden megkezdett kihelyezett négyzetméteréért, egységesen 100 forintot kell fizetni.

A város rendezettségének megőrzése miatt kijelölték azokat a területeket is, mint például a Harangláb vagy az Országgyűlés tér, ahová nem lehet plakátokat kitenni. Michl József polgármester kiemelte, a kampánynak nem az a célja, hogy elcsúfítsák a várost, hanem hogy tájékoztassák a polgárokat.

A városatyák tájékozódtak a Tatán működő közműszolgáltatók idei fejlesztési terveiről is. Egyebek mellett az áramszolgáltató tevékenysége is górcső alá kerül. Több képviselő is jelezte, hogy szeles időben Agostyántól a Május 1. úton át a peremkerületekig gyakran megszűnik a világítás, egész városrészek borulnak sötétségbe. Ezért az E.On képviselőjét arra kérték, a hálózatfejlesztés során ezt a gondot is vegyék figyelembe...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában