Megható vallomások: életük legszebb három évét kapták Tatától és a Dobitól

Volt egyszer egy Dobi Tatán... egy nem akármilyen iskola, amelyre ma is szeretettel emlékeznek vissza az egykor itt tanulók. Dióhéjban talán így foglalhatnánk össze röviden annak a találkozónak a tapasztalatait és tanulságait, amelyen a minap részt vettünk. A Dobi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakiskola helyén most a Vakok Állami Intézetének központja működik, de az intézmény szellemisége, az itteni évek örökre megmaradnak: az egykori tanítványok és tanárok szívében.

Sajnos arra nem volt módjuk, hogy akár egykori padjukat, vagy akár azokat a karámokat felkeressék, de ez sem akadályozta meg abban egykori osztályfőnöküket, Handa Ferencet (vagy talán éppen ez ösztönözte rá), hogy megidézze az egykori lovas képzést, és egy kis kiállítással kedveskedjen egykori diákjainak a találkozón. Persze régi fényképek, tablók és történetek is előkerültek, nem csak a lovászképzéssel összefüggő tárgyi emlékek.

A tizenhét éve megszűnt Dobi annak idején az ország egyetlen lótenyésztést oktató iskolája volt. Az 1982-es, úgynevezett L-3 osztályának tagjai is az ország számos pontjáról érkeztek. Százhalombattáról, Mezőhegyesről, Miskolcról, Debrecenből, Budapestről, Kaposvárról, hogy csak néhányat említsünk. Barta Egon például nem kevesebb, mint 35 év után most találkozott egykori legjobb barátjával, Cseh Fricivel.

– Szobatársak voltunk három évig a kollégiumban. Ezentúl tartani fogjuk a kapcsolatot, az biztos. Itt mindenki kollégista volt. A Dobi volt a legcsodálatosabb iskola. Jártam máshova is később, de az a szint, amit képviselt, nagyon komoly volt. És Handa tanár úr, az osztályfőnökünk volt a csúcsok csúcsa. Kemény, határozott, igazságos. Igazi, nagybetűs tanár volt, abszolút nekünk élt – részletezte Barta Egon, aki kiemelte: nagyon sajnálja, hogy megszűnt az iskola, és élete három legszebb éve volt az, amit a Dobiban töltött, és az sem véletlen, hogy 19 éve Tatára költözött.

A diákélet is szóba került. Például a baji vasútállomás melletti Kisfüttyös, ahol néha bizony egy-egy sör lecsúszott, vagy az, hogy belökték őket a halászosztályoknak kialakított medencébe, az aranyhalak közé a felsőbb évesek, amikor először léptek be az iskolába. Ez volt a beavatás.

Aztán jött a tanulás. A baji mgtsz tanistállójában, Dióspusztán és az Esterházy-lovardában sajátították el a lótenyésztés gyakorlati alapjait. Sajnos most már az Öreg-tó túlpartján lévő lovardát sem tudják felkeresni, de azt megtudtuk, hogy diákként a legmerészebbek a befagyott tavon vágták le az utat, hiába volt ez tilos.

Molnár József, aki igen messziről, Miskolcról érkezett, szintén csak felsőfokon tudott mesélni a Dobiról. Mosolyogva mondta, hogy az elejétől a végéig remek volt az itt töltött három év, ahogy a város is gyönyörű volt, a vízpartjával, lovasiskolájával együtt. És ezekkel a diákokkal, tesszük hozzá, ahogy Handa tanár úr meghatottságtól és örömtől csillogó szemét nézzük tanítványai körében...

Virágok, lovak és versenyek

A Dobi István Mezőgazdasági Szakmunkásképző nem csupán a lovasképzés miatt volt ismert és elismert a maga idejében. 1989-ben például az akkori igazgató, Doma József arról is mesélt a Dolgozók Lapjának, hogy bár sokkal többen jelentkeznek, évente csak harmincöt fiatalt tudnak felvenni. Az iskola diákjai aktív közösségi életet is éltek. Szintén a Dolgozók Lapjából tudjuk, hogy 1982. május elsején a Dobi énekkara is műsort adott Kisbéren. Szintén ebben az évben az iskola lovasszakköre és Baj község tanácsa lovasversenyt rendezett a helyi sportpályán. A versenyszámok között a szakmunkástanulók bemutatókat tartottak, míg a különböző kategóriákban rendre a dobogó valamelyik fokán végeztek. Handa Ferenc tanár úr nevéhez kötődött egyébként szintén 1989-ben a Vértesszőlősi Lovas Klub megalapítása, amelyet ő kezdeményezett. Ahogy az újság annak idején írta róla, országos és nemzetközi lovasversenyeken pályatervezőként, akadályépítőként, pályabíróként is hírnevet szerzett magának.