Paleontológia

2021.12.04. 19:10

Hét dinoszauruszfosszíliára bukkantak Trieszt közelében

Hét dinoszauruszfosszíliát találtak egy paleontológiai lelőhelyen az olaszországi Trieszt közelében.

A dinoszauruszmaradványokat a Federico Fanti, a Bolognai Egyetem szakembere által vezetett nemzetközi kutatócsoport elemezte. Az egyik lelet egy gyakorlatilag teljesen megőrződött egyedhez tartozik. Az állatok a Tethyshadros insularis fajba tartoznak.

Ez a növényevő állat, amely csaknem öt méter hosszúra nőtt, mintegy 80 millió éve élt a Földön. Az első felfedezett példányt 30 éve azonosították, a kutatók az Antonio nevet adták neki.

„Már 30 évvel ezelőtt különleges lelet került elő a Trieszt melletti Villaggio del Pescatore, Olaszország legfontosabb paleontológiai lelőhelye területéről, egy szinte tökéletes állapotban megőrződött Tethyshadros insularis példány. Az azonban egyedüli lelet volt, mint ahogyan az összes többi az országban. Most először fedeztünk fel egy olyan helyet, ahol több példányra bukkantunk. A maradványokat feltártuk, elemeztük és összehasonlítottuk” – mondta Fanti.

Az egykori mészkőbányából előkerült szinte teljesen ép példánynak a paleontológusok a Bruno nevet adták. Miután összehasonlították Antonio maradványaival, megállapították, hogy a korábban talált fosszília egy fiatalabb állaté volt.

Nem csak dinoszauruszok kerültek elő a lelőhelyről: halak, krokodilok, tengeri hüllők és apró rákfélék fosszíliái is.

Számos most előkerült leletet a Trieszti Természettudományi Múzeumban állítanak ki.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik