pr-cikk

2021.05.14. 09:02

Érdemes futárnak állni, vagy a pandémia után kevesebb lesz a kiszállítás?

Szokás a futárcégekről úgy beszélni, hogy ők a pandémia egyik legnagyobb nyertesei, hiszen a korlátozások miatt megugrott az online vásárlások száma. Mivel a vírus alapjaiban rendezte át az életünket, a szokásaink is alapjaiban változtak meg, így ma már számos olyan terméket is online rendelünk, amelyekről korábban ezt elképzelhetetlennek gondoltuk (pl.: gyógyszer, élelmiszer, stb.).

(x)

Happy young woman receiving a box from mailman

A lezárások miatt pedig nagyon sok olyan étterem is átállt házhoz szállításra, amelyek előtte nem foglalkoztak ezzel, így a futárcégek, valamint a futárok munkája is ugrásszerűen megnövekedett.

A futárcégekről általában

Talán ma már nem is emlékszünk arra, hogy a futárcégek megjelenése előtt a Magyar Posta szállított mindent, akár levélről, akár csomagról volt szó. Azonban ez a hegemónia a kilencvenes években megtört, ekkor ugyanis megjelentek Magyarországon is a különböző futárcégek, melyek három területre szakosodtak: csak belföldi, csak külföldi, valamint belföldi és külföldi szállítmányozás egyaránt.

Ma már elképzelhetetlennek tartjuk a mindennapjainkat a futárcégek, és a futárok nélkül, hiszen kis túlzás nélkül azt mondhatjuk, hogy bármit elszállítanak. Küldhetünk futárcéggel levelet, de akár egész nagy csomagokat is (pl.: hűtőgép), és természetesen ott vannak az ételfutárok, akik kész ételt, vagy élelmiszert is szállítanak.

A futárcégek működése nagyon hasonló: egyik pontból a másikba szállítják a csomagot. Azonban a kivitelezésben tapasztalhatunk különbségeket. Vannak olyan cégek, amelyek háztól házig kézbesítenek, azaz a futár felveszi a feladónál a csomagot, majd kézbesíti a címzettnek. Sok futárcég azonban úgy működik, hogy hatalmas elosztó raktárt üzemeltet, ahova befut az összes csomag és innen osztják szét a futároknak, akik utána kézbesítik.

Szerencsére ma már bőven válogathatunk, ha szeretnénk valamit elszállíttatni. Igaz ez akkor is, ha cégként rendszeresen küldünk csomagot, és akkor is, ha magánszemélyként csak egyszer-egyszer. Mivel több lehetőség közül is választhatunk, egyértelmű, hogy azt keressük, amely ár-érték arányban a legkedvezőbb. Ennek megtalálásában lehet segítségünkre a fuvarszervező, aki összekötő kapocs a feladó és a futárcég között.

Hogyan dolgozik egy futár?

Látszólag a futár feladata annyi, hogy felvegye, majd a megadott címre kézbesítse az adott csomagot. A feladat azonban nem ilyen egyszerű. Valóban a futár elsődleges teendője ez, ugyanakkor a szállítással kapcsolatban felmerülő egyéb feladatokat is neki kell ellátnia.

A futárcégek egy része alkalmazottként foglalkoztatja a futárokat, viszont például az ételfutárok kivétel nélkül vállalkozóként dolgoznak saját eszközzel. Ennek megvan természetesen az előnye és a hátránya is.

  • Egyrészt rugalmas, és egyértelmű, hogy az ember annyit keres, amennyit dolgozik, másrészt pedig egyfajta bizonytalanságot is jelent.
  • Ugyancsak a futárkodás mellett szól a borravaló is, viszont érdemes megjegyezni, hogy ezt csak a vásárlók 25 százaléka adja rendszeresen.
  • Akár alkalmazott, akár vállalkozó egy futár, számos elvárásnak kell megfelelnie.

  • Az udvariasság,
  • a megbízhatóság,
  • a jó kommunikációs,
  • valamint tájékozódási készség alap, ettől ugyanis a kereset is függ. Hiszen az, aki jól ismeri a várost, gyorsan és könnyen tájékozódik, hamarabb tudja teljesíteni az egyes fuvarokat, így többet tud dolgozni.
  • Éppen ezért, bár úgy tűnik, a futárkodás nagyon egyszerű pénzkereseti lehetőség, nem való mindenkinek.

    Milyen jövő elé néznek a futárok?

    Tény, hogy nagyot lendített rajta, azért az online kereskedelmet és a futárszolgálatokat nem a pandémia hívta életre. Emiatt drasztikus csökkenés nem várható azután sem, hogy a járványhelyzet enyhül vagy megszűnik. Azok az éttermek, amelyek átálltak házhoz szállításra nagy valószínűséggel a későbbiekben is megtartják ezt a szolgáltatást, hiszen a vendégek megszokták, hogy ilyen formában is megrendelhetik és elfogyaszthatják a kedvenc ételüket.

    Továbbá az online vásárlásnak számos olyan előnye van, ami miatt sokan változatlanul előszeretettel fogják választani. Az online vásárlás ugyanis kényelmes, időben és térben is korlátlan, azaz akár az éjszaka közepén is megrendelhetjük az ország másik feléből a kiszemelt terméket. Emellett online nagyobb választékkal, sőt, gyakran lényegesen kedvezőbb árakkal találkozhatunk.

    A fentiek miatt nem várható, hogy a futárcégek forgalma látványosan csökkenne a pandémia után. A tavalyi év rádöbbentett mindannyiunkat, hogy mennyi minden elintézhető, megvásárolható online elsősorban a futárok fáradhatatlan munkájának köszönhetően. Gyors, kényelmes és egyszerű ügyintézést, vásárlást tesz lehetővé az online tér, erről pedig nem szeretnének lemondani az emberek a későbbiekben sem.

    Címkék#hirdetés

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában