Bűncselekmény

2024.05.15. 12:56

Hatalmas összegű kárt okozott Magyar Péter bizalmasa

A Tisza Párt alelnökének gazdasági vezetője rengeteg embert vert át éveken keresztül, többszáz millió forintos kárt okozva.

MW

Magyar Péter Debrecenben

Forrás: Hajdú-Bihari Napló

Fotó: Molnár Péter

Összesen több mint 350 millió forint kárt okozott S. Mária, Magyar Péter bizalmasa azoknak az embereknek, akiket évekkel ezelőtt vert át egy országos piramisjáték-hálózatot kiépített bűnszervezet - derült ki a Magyar Nemzet által megismert bírósági ítéletből.

Ahogy arról már beszámoltunk, négy évet ült fegyházban Magyar Péter gazdasági vezetője piramisjáték miatt, aki nemrég szabadult a börtönből. A Metropol szerint S. Mária ráadásul egy bűnszervezet fontos tagjaként került rács mögé, akik rengeteg embert vertek át és semmiztek ki. 

A Buda-Cash- és a Quaestor-botrányhoz hasonlító piramisjáték szálai egészen a 2010-es évekig és egy, a celebvilágban is jól ismert nagykátai ikerpárig nyúlnak vissza. F. Attila és testvére, illetve az általuk létrehozott, S. Máriát is a soraikban tudó bűnszervezet megszámlálhatatlan embert vert át. Az ikerpár 8 milliárd forintot szedett össze jó befektetést ígérve, de alig 1,5 milliárdot fizettek vissza tőke vagy kamat formájában a megtévesztett embereknek. A hálózat 10-30 százalékos kamatokkal csábította a befektetőket, amit csak csak néhány embernek fizettek ki.

Tegnap az is kiderült, hogy a bűnbanda tagjai több alkalommal is megpróbáltak külföldre szökni. Terveik között az is szerepelt, hogy az EU fővárosában, Brüsszelben rejtőznek el, S. Mária pedig mindvégig kapcsolatban volt a szervezet vezetőjével az ügyben hozott ítélet szerint. 

Az sem mellékes körülmény, hogy Magyar Péter bizalmasa okozta egy károsultra vetítve a legnagyobb kárt, miután egyetlen embertől 108 milliót csalt ki. Hozzátesszük, a Fővárosi Ítélőtábla ítélete szerint a nő összesen 358,71,000 forint kárt okozott.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában