Infografikával

2022.02.13. 11:29

Vezet a Fidesz a kampány kezdetén

Hét héttel a választás előtt a Fidesz–KDNP továbbra is jelentős különbséggel vezet a baloldali összefogás előtt – derült ki a Real-PR 93 legfrissebb felméréséből. Ennek értelmében a kormánypártokra a biztos szavazó pártválasztók 54 százaléka adná voksát, a baloldal közös listájára pedig csak 41 százalék.

A Real-PR 93. február második hetében végzett kutatása szerint a Fidesz-KDNP továbbra is szignifikáns, azaz a statisztikai hibahatárokat meghaladó különbséggel vezet a baloldali összefogás előtt. 

Negyvenkilenc nappal, azaz kereken hét héttel az országgyűlési választás előtt a Fidesz-KDNP a biztos szavazó pártválasztók abszolút többségének támogatására számíthat, jelenleg ez éppúgy 54 százalékot jelent, mint a tavaly decemberben végzett kutatásuk idején. A baloldalra most 41 százalék szavazna, ez tehát 13 százalékponttal marad el a kormánypártok eredményétől, és 4 százalékponttal kisebb, mint a múlt decemberi adat. 

Ezzel párhuzamosan a kisebb pártok együttes eredménye 1 százalékról 5 százalékra nőtt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom 2, illetve 3 százalékon áll jelenleg. 

Az ellenzéki közös listaállítás elhúzódása, a baloldal sikertelen népszavazási kezdeményezése, s MárkiZay Péter erőtlen kampányteljesítménye az eredmények alapján negatív irányba befolyásolta a kormányellenes összefogás támogatottságát.

A közvélemény-kutatásokkal foglalkozó cég rámutatott, hogy a fővárosi és a vidéki lakosság pártpreferenciáiban alapvető eltérések figyelhetők meg: előbbiek többségükben ellenzékiek, utóbbiak többségükben kormánypártiak. A fővárosi biztos szavazó pártválasztók 53 százaléka adná szavazatát a baloldali összefogás listájára, a Fidesz-KDNP-re 14 százalékponttal kevesebben (39 százalék). 

Ennél még nagyobb, de ellentétes irányú eltérés van vidéken: 57 százaléknyi biztos kormánypárti szavazóval szemben 38 százaléknyi ellenzéki áll, itt tehát már majdnem 20 százalékpont a rés a két tábor mérete között. 

Az is jellemző eltérés a főváros és a vidék között, hogy a kisebb pártok közül a Kétfarkú Kutya Párt Budapesten átlépi az ötszázalékos bejutási küszöböt (6 százalék), vidéken viszont biztosan nem (1 százalék). 

Mint a felmérésből kiderült, a pártpreferenciák és a lakóhely közötti kapcsolat nemcsak a főváros-vidék viszonylatban mutatkozik meg, hanem a vidéken belül is, hiszen bár mindkét településtípusban abszolút többséget alkotnak a kormánypártiak, de a községekben 61 százalék, a városokban 55 százalék az arányuk. Az ellenzéki közös lista támogatottsága a falvakban mindössze 35 százalék, a városokban 40 százalék.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédet tart 2022. február 12-én / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában