Ország-világ

2021.03.08. 10:38

Soros a börtönlakóknak adna elsőbbséget az oltásnál

A milliárdoshoz köthető NGO-k a pandémia első hullámában a rabok szabadon engedését szorgalmazták.

Soros György elsőbbséget adna a fogvatartottaknak a koronavírus elleni vakcina beadásánál is

írja a Magyar Nemzet.

Az amerikai milliárdos a " target="_blank" rel="noopener noreferrer">Twitter-oldalán kardoskodott emellett, azzal indokolva javaslatát, hogy a börtönlakók nagyobb eséllyel kapják meg a Covid–19-et.

Az erős vitákat kiváltó állásponttal kapcsolatban egyelőre nincs konszenzus, ugyanis az Egészségügyi Világszervezet (WHO) irányelve szerint „mindenkinek egyenlően kell védelmet és jó egészséget biztosítani”, tehát nem tesz konkrét javaslatot a rabok előnyben részesítésére.

A Soros-hálózathoz tartozó Justiceinitiative.org szintén a börtönlakók soron kívüli beoltása mellett érvel, és egyebek mellett a Prison Insider nevű NGO kutatására hivatkoznak, amely szerint 121 országban félmillió elítélt koronavírustesztje lett pozitív, és 47 állam háromezer-nyolcszáz fogvatartottja vesztette életét a SARS–CoV–2 vírus miatt. Megjegyzendő azonban, hogy bár ezek abszolút értékük szerint magas számok, de csak az USA-ban több mint kétmillió ember tölti a szabadságvesztését, a világ börtönpopulációja pedig ennek megközelítőleg az ötszöröse, vagyis nagyjából annyi elítéltet tartanak nyilván a világ börtöneiben, mint amekkora hazánk népessége.

Lakosságarányosan egy átlagos európai országban többen fertőződtek meg Covid–19-cel, és többen is vesztették életüket a vírus miatt, mint a fogvatartottak globálisan.

A Soros Györgyhöz kapcsolódó liberális NGO-k egyébként a pandémia első hullámában a rabok szabadon engedését szorgalmazták, és csak Amerikában ezreket engedtek ki a börtönökből, akik közül többen újabb bűncselekményeket követtek el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!