Ország-világ

2021.03.30. 13:16

Salvini: a budapesti találkozón a jövőbeli Európa értékeit fektetik le

A munkát, a jólétet, a biztonságot, a családokat, az Európát megalapító keresztény értékeket helyezik középpontba.

Róma, 2021. február 9. Matteo Salvini, az olasz ellenzéki Liga párt vezetõje nyilatkozik a sajtó képviselõinek a Mario Draghi kijelölt miniszterelnök által a pártvezetõkkel folytatott kormányalakítási tárgyalásokat követõen a római képviselõházban 2021. február 9-én. MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari

Forrás: MTI/EPA/ANSA

Fotó: Ettore Ferrari

Az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel közös találkozó a koronavírus-járvány utáni Európa építését szolgálja – válaszolta Matteo Salvini, az olasz Liga párt vezetője az MTI kérdésére a nemzetközi sajtónak kedden adott online interjúban, amely megelőzte csütörtökön esedékes budapesti útját.

Kijelentette, hogy a budapesti találkozó témája a járvány utáni Európai Unió újraindítása lesz. „A Covid-19 után Európa is más lesz, lehetőség nyílik egy új európai identitás újragondolására” – mondta Salvini.

Úgy vélte, éppen a járványhelyzet kínál lehetőséget egy „másfajta, igazi” Európa, valamint egy „új szereppel, új értelemmel” bíró Európai Unió létrehozására.

„Az Európai Uniónak vissza kell találnia lelkére, gerincére, küldetésére, nem lehet puszta szupermarket vagy üzleti központ, mert így nem tud választ adni ötszázmillió európai igényeire” – jelentette ki.

Köszönetet mondott Orbán Viktornak és Mateusz Morawieckinek azért, hogy miniszterelnökként fogadják őt, aki személyesen jelenleg nem tölt be kormánypozíciót.

Hozzátette, hogy a Liga a legnagyobb olasz párt, amely a következő választásokon kormányzásra készül.

Matteo Salvini – a tőle megszokott iróniával – hozzátette: nem lesz rövid út, mivel közvetlen járatok hiányában hét órát kell utaznia Rómából Budapestig.

Megjegyezte, hogy a Liga, a Fidesz és a Jog és Igazságosság párt közös európai értékeket vallanak: „Nem jön létre közös pártcsoport. (...) Budapesten a jövőbeli Európa elképzeléséről egyeztetünk, munkáról, jólétről, biztonságról, identitásról, családról, oktatásról védelemről, migrációról, külpolitikáról, egészségügyi együttműködésről, a polgárok valós életével foglalkozunk”.

„Közös chartát mutatunk be a közös értékek, célok meghatározásával” – közölte Matteo Salvini az MTI közös nyilatkozatról feltett kérdésére.

Példaként említette a magyar családügyi politikát a születések újraindítására Európában.

Matteo Salvini szerint felül kell vizsgálni „egyes európai szerződéseket, amelyek megakadályozzák az európai növekedést”.

Hangoztatta, hogy Európának bizonyos kérdésekben többet kell tennie, és „bürokrata akadékoskodás” helyett szabadságot kell adnia a nemzetállamoknak olyan kérdésekben, mint a választási vagy igazságügyi reform, a családpolitika.

„Hol van Európa, amikor a járványhelyzetben aggodalmat kelt a migránsok érkezése?” – kérdezte az olasz jobboldali kormánypárt vezetője, hozzátéve, hogy az EU a koronavírus elleni oltási folyamatot sem megfelelően felügyelte, és ezért azokat, akik hibáztak, felelősségre kell vonni.

Azt mondta, hogy az Orbán Viktorral és Mateusz Morawieckivel tartandó egyeztetés az első állomása az európai fővárosokban tervezett körútjának, mely során többek között Portugáliában, Franciaországban, Hollandiában, Ausztriában, Németországban is egyeztetni akar ugyanezekről a témákról.

Hozzátette, nem szerepel napirenden a Liga csatlakozása az Európai Néppárthoz: az EPP-be való belépés kizárólag a sajtót érdekli, miközben sem a Liga, sem hatvanmillió olasz nem tartja elsőrendűnek ezt a kérdést – mondta Salvini.

Kijelentette: az az álma, hogy az Identitás és Demokrácia és az Európai Konzervatívok és Reformisták pártcsaládja egyesüljön, mivel így a második legnagyobb frakciót képviselnék, ami „ismét naggyá tenné Európát, amely visszatérne eredeti értékeihez”. Matteo Salvini megjegyezte, „más politikai kísérlettel” nem próbálkozik.

A jobboldali Liga jelenleg a 2019-ben alakult Identitás és Demokrácia európai pártcsalád tagja.

A Jog és Igazságosság (PiS) a 2009-ben született Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoporthoz tartozik, melynek tagja az Olasz Testvérek (FdI) is. Az ECR elnöki posztjára tavaly szeptemberben az FdI vezetőjét, Giorgia Melonit választották meg, akinek pártja tagja a Matteo Salvini vezette olasz jobbközép koalíciónak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!