Járvány

2021.03.20. 11:20

Nagy az igény a gyerekeknek nyitott poszt-Covid-ambulanciára

Ide azokat a koronavírus-fertőzésen átesett gyerekeket várják, akiknek a betegség után egy hónappal is tüneteik vannak – közölte a Semmelweis Egyetem I. Számú Gyermekgyógyászati Klinikája Sürgősségi Betegellátó Osztályának vezetője szombaton.

Krivácsy Péter az M1-en azt mondta, hogy a klinika csütörtökön jelentette be az ambulancia nyitását, délutánra pedig már júliusig beteltek az időpontok.

Jelenleg az ambulancia csak szerda délelőtt várja az érintetteket, de az igényekhez igazodva új idősávokat nyitnak majd – tette hozzá.

Krivácsy Péter ismertette:

a Covid hosszútávú tünetei közé tartozik a gyengeség, az iskolai teljesítménycsökkenés, a fejfájás, a hasi, a keringést és a légzést érintő panasz.

Az osztályvezető arra kérte a szülőket, hogy időpontfoglalás előtt konzultáljanak a gyerek háziorvosával is, mert előfordulhat, hogy más probléma áll a tünetek hátterében.

Az asztmásoknak és az allergiásoknak is javasolt az oltás

A járvány miatt különösen fontos, hogy az asztmások és az allergiások kordában tartsák betegségüket, folytassák a nekik előírt terápiát – ezt már az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet intenzív terápiás főorvosa mondta az M1 műsorában.

Madurka Ildikó hozzátette: ezek a koronavírus elleni oltást nem befolyásolják.

Kiemelte:

a terápia folytatása azért fontos, mert a koronavírus-fertőzés elején ahhoz hasonló tünetek jelentkeznek, mint amikor az asztma, az allergia súlyosbodik.

A terápia folytatásával így hamarabb észre lehet venni a vírusfertőzést – mondta a főorvos.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!