Járvány

2021.03.27. 20:09

Kínai laborból szabadult ki a vírus – állítja egy amerikai szakértő

Továbbra is az a véleményem, hogy az új koronavírus-járvány oka, hogy a vírus „elszabadult” egy vuhani laboratóriumból – mondta a CNN-nek adott interjújában pénteken Robert Redfield, az amerikai CDC (járványügyi és betegségmegelőzési intézet) korábbi igazgatója.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Robert Redfield „nem hiszi”, hogy az eredetileg csak denevéreket fertőző koronavírus egyszer csak mutálódott és átterjedt emberre, majd pedig azonnal a legfertőzőbb változattá alakult – írja a V4NA .

Ez a folyamat jellemzően „eltart egy ideig” – szögezte le. Az amerikai járványügyi központ volt igazgatója a CNN riporterének kifejtette: régóta az a meggyőződése, hogy a vírus egyszerűen „elszabadult” a kínai Vuhanban működő, veszélyes kórokozókat vizsgáló virológiai intézetből, és ezután alakult világméretű járvánnyá.

Arra is utalt, ha mások ezt nem hiszik el, „rendben van”, de a tudomány végül az ő elgondolását fogja igazolni.

Mint a Washington Times felidézi: a techóriások tavaly még letiltották azokat a felhasználókat, akik osztották a Redfieldéhez hasonló álláspontokat. Az indoklás szerint megalapozatlan összeesküvés-elméleteknek titulálták azokat.

A Fehér Ház még nem foglalt állást az ügyben, a WHO ezzel kapcsolatos jelentésére várnak, amelyet várhatóan a napokban publikálnak.

Robert Redfield a Trump-adminisztráció idején került a CDC igazgató székébe, az intézmény az ő vezetése alatt állt a mára 2,7 millió áldozatot követelő új koronavírus-járvány kitörésekor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!