több lakás megsemmisült

2021.03.19. 18:32

Gázrobbanás történt Moszkva külvárosában, hárman meghaltak, többen megsebesültek

Két felnőttet és egy gyermeket holtan találtak a helyszínre érkező katasztrófavédelmi munkatársak.

A helyi katasztrófavédelem munkatársainak jelentése szerint a robbanás Moszkva „Himki” nevű külvárosában következett be egy lakásban pénteken reggel.

A detonáció miatt beomlott két emelet között a mennyezet, a robbanás kitörte a szomszédos lakások ablakait és megrongálta az erkélyeket.

Két felnőttet és egy gyermeket holtan találtak a helyszínre érkező katasztrófavédelmi munkatársak. További négy személyt, köztük egy 10 éves gyermeket, sérülésekkel kórházba szállítottak – tették hozzá.

Az épület lakóit evakuálták, a földgázellátást pedig 36 lakásban elzárták – jelezte az Interfax. Az állami TASZSZ hírügynökség jelentése szerint gázszivárgás okozhatta a robbanást. A hatóságok nyomozást indítottak a baleset kivizsgálására.

A kormányzat még ezen a napon döntött a kártérítésről. Irina Fajevszkaja, a Moszkvai terület szociális fejlesztéséért felelős miniszter újságírókkal közölte: a családok számára minden egyes elhunyt után egymillió rubelt (mintegy 4,2 millió forintot) juttatnak, a súlyos sérülést szenvedők fejenként 500 ezer, a közepesen súlyos sérültek 300 ezer, a könnyebb sérülést kapott lakók pedig egyenként 300 ezer rubel kárpótlásban részesülnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!