Járvány

2021.03.02. 10:53

A szaúdi hatóságok csak a beoltott hívőket engedik a zarándoklatokra

A muzulmán hívők csak akkor vehetnek részt a kis és nagy zarándoklatokon Mekkába és Medinába, ha be vannak oltva a koronavírus ellen – jelentette keddre virradóra a szaúdi média.

A híradásokban idézték Taufik ar-Rabíja egészségügyi minisztert, aki úgy fogalmazott, hogy a zarándoklaton való részvétel legfontosabb feltétele az új koronavírus elleni oltás.

A muzulmán vallás egyik pillérének számító nagy zarándoklat (háddzs) az idén július második felében esedékes. Tavaly a koronavírus-járvány miatt csak tízezer hívő vehetett részt rajta: mintegy harminc százalékuk szaúdi állampolgár volt, a többiek pedig a Szaúd-Arábiában élő külföldiek. Más országokból nem engedtek be hívőket. A zarándoklathoz szükséges engedélyt elsősorban a 20 és 50 év közötti nem krónikus betegek kaphatták meg, illetve azok, akik még nem vettek részt a háddzsban, és készek voltak előtte átesni kéthetes karanténon.

Tavaly november óta a szaúdi hatóságok fokozatosan kezdték beengedni a kis zarándoklatra (umra) az ötven évnél fiatalabb hívőket, akik fel tudtak mutatni negatív PCR-tesztet. Az év bármely szakában elvégezhető umrát tavaly március elején állították le a járvány miatt.

A baltimore-i Johns Hopkins egyetem legfrissebb összesítése szerint a 33 millió lakosú Szaúd-Arábiában a járvány kezdete óta 377 700 ember kapta el a koronavírust, és 6500-an haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!