Segítségnyújtás

2018.12.06. 15:43

Karácsonyig gyűjt a katolikus egyház az üldözött keresztények javára

Karácsonyig tart a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) gyűjtése, amellyel afrikai és ázsiai országokban élő üldözött keresztényeket szeretnének támogatni – közölte az MKPK titkára a testület téli rendes tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

Tóth Tamás elmondta: eddig 30 millió forintot ajánlottak fel a katolikus hívek, és továbbra is várják az adományokat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 11100104-18181490-14000003-as bankszámlaszámára.

Kérdésre válaszolva arról is beszélt: a napokban a külföldi és a magyar sajtóban is megjelent, hogy Ferenc pápa nem támogatja homoszexuális papok felszentelését. Megjegyezte: a pápa véleménye nem új fejlemény az egyházban; XVI. Benedek a 2005-ben megjelent, a papságra készülőkre vonatkozó instrukciójában már kifejezetten tiltotta a homoszexuálisok felvételét a papi szemináriumba és a szerzetesi közösségekbe.

Beszámolt arról is, hogy a püspökök jóváhagyták a Boldog Ceferino Intézet közfoglalkoztatási támogatási kérelmét, amelynek célja, hogy az intézet átmeneti munkalehetőséget biztosíthasson azoknak, akik régóta álláskeresők.

Tóth Tamás közölte: új tankönyveket készítenek a katolikus iskolák 9-12. évfolyamainak magyar irodalomból, nyelvtanból és történelemből, valamint digitális tananyagokat, oktatási, a tanulást segítő anyagokat is kidolgoznak.

Elmondta: január 20. és 27. között rendezik meg az ökumenikus imahetet. Az országos ünnepi nyitó istentisztelet a Deák téri evangélikus templomban lesz. Szentbeszédet mond Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, igét hirdet Szabó István református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.

Tóth Tamás kitért arra, hogy idén is elindult a Katolikus Karitász rászoruló családokat segítő karácsonyi segélyakciója, a „Tárjátok ki szívetek”. Hozzátette: évről évre nő az adományozók és a támogatott családok száma, így a segélyprogram mára „az egész országot átölelő összefogássá vált”. A december 31-éig tartó adománygyűjtéshez több módon lehet csatlakozni, a lehetőségekről a karitasz.hu honlapon adnak tájékoztatást.

A testület meghallgatta Erdő Péter beszámolóját a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeiről, továbbá a november 8. és 10. között Rómában megtartott találkozóról, amelyen az eucharisztikus kongresszusok pápai bizottságának tagjai és nemzeti küldöttei vettek részt.

A bíboros a 2020-as programok közül kiemelte a szeptember 13-ai és a 19-ei szentmisét. Előbbire, amely a Puskás Stadionban lesz, közös elsőáldozásra hívják a szentség felvételére készülő gyerekeket Magyarországról és a határon túlról is. A szeptember 19-ei Kossuth téri szentmise után pedig a hívek gyertyás körmenetben vonulnak majd az Andrássy úton át a Hősök terére – hangzott el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!