gesztus

2017.09.25. 12:01

Az MSZP ajánlatot tesz a listás helyek elosztására

Az MSZP „nagyvonalú” ajánlattal fordul „a demokratikus ellenzéki pártokhoz” a listás választási helyek elosztása érdekében – közölte Botka László, az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Botka László azt mondta: az MSZP a listás helyek felét felajánlja a potenciális szövetségeseknek, az LMP-nek, a Demokratikus Koalíciónak, a Momentumnak, az Együttnek, a Magyar Liberális Pártnak és a Párbeszédnek.

Hozzátette: a listás helyek elosztásának arányát a választói támogatottság, a március és augusztus közötti közvélemény-kutatási adatok alapján határozták meg.

A szocialista politikus közölte, ha ajánlatukat elfogadják, akkor minden demokratikus ellenzéki párt ott lehet a parlamentben, nagyon jó választási szereplés esetén pedig önálló frakciójuk is lehet.

Szerinte alig fél évvel a következő parlamenti választások előtt egyértelműen kimondható: a magyar emberek döntő többsége kormányváltást akar.

Minden felmérés azt mutatja, jóval többen vannak, akik elégedetlenek az orbáni rendszerrel, mint amennyien elégedettek – közölte.

Elmondta, az ellenzéki oldalon eljött „a tettek ideje”.

„Megvan az ideje a versengésnek és megvan az ideje az együttműködésnek”

- fogalmazott Botka László.

A miniszterelnök-jelölt szerint a választópolgárok többsége csak akkor fog a demokratikus ellenzéki oldalra szavazni, ha egyértelműen azt látja, hogy ezek a politikai erők valóban győzni akarnak.

Hozzátette: arra kéri a demokratikus ellenzéki pártok vezetőit, hogy hozzák létre a teljes körű választási szövetséget. Botka László elmondta, hogy az ellenzéki pártoknak tett javaslatát először az MSZP országos választási bizottságával ismertette, amely támogatta azt.

Mint mondta, megnézték a pártok választói támogatottságát azon közvélemény-kutatóknál, amelyek személyes megkérdezéssel készítettek minden hónapban kutatást.

A kiosztott sajtóanyag szerint a szocialisták harmadolták az országos lista 96 helyét és harmadonként állapították meg a pártoknak járó mandátumokat. E szerint az MSZP-nek 16-17, a DK-nak 5-6, az LMP-nek 4, a Momentumnak 2-3, az Együttnek 2, a Liberálisoknak és a Párbeszédnek 1-1 hely járna harmadonként.

Botka László közölte, javaslatukat a nap folyamán elküldik mind a hat ellenzéki pártnak.

Közölte azt is, a választást a 106 egyéni körzetben lehet megnyerni. Az a fontos – folytatta – , hogy mind a 106 körzetben olyan jelöltet találjanak, aki leginkább alkalmas a győzelemre.

Elmondta, az elmúlt hónapokban is tárgyalt a demokratikus ellenzéki pártok vezetőivel és úgy látja, hogy a 106 választókörzetben meg fognak tudni állapodni.

Botka László beszámolt arról is, hogy mostani ajánlatukról a következő napokban tárgyalásokat kezdenek a pártokkal, a tárgyalásokat ő és Molnár Gyula pártelnök, valamint Hiller István választmányi elnök fogja vezetni.

Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerepét firtató kérdésre Molnár Gyula azt mondta, egy tárgyalás kezdetére készítettek ajánlatot. Arra készülnek, hogy nyitott, konstruktív tárgyalást fognak lefolytatni – hangsúlyozta, hozzátéve: az út elején nem szeretnék az út végét meghatározni.

Elmondta, nem változtak azok a feltételek, amelyek „áldozatokat követelnek mindenkitől”.

Szólt arról is, hogy új ajánlatról van szó, és azt kérik a politikai partnerekről, hogy ne a régi válaszokat mondják vissza.

Hiller István arról beszélt, hogy a tárgyalásokon a programok összehangolásért felelős. Meggyőződése szerint nincs olyan különbség a programok között, amely megakadályozná a pártok együttműködését.

Kérdésre válaszolva Botka László szólt arról is, hogy a koordinált választási indulás a jelenlegi választási rendszerben nem vezethet győzelemre, mert azt üzeni a választóknak, hogy „ezek nem is akarnak győzni”. A győzelemnek egy forgatókönyve van: a közös országos lista és a közös jelöltek az egyéni választókerületekben – mondta, majd megjegyezte: aki nem ezt akarja, bármit is mond, nem az Orbán-rendszert akarja leváltani, hanem csak saját maga túléléséért küzd.

Három vagy több párt közös listája esetén a parlamentbe jutási küszöb 15 százalék a jelenlegi választási szabályok szerint.

Molnár Gyula kérdésre válaszolva reagált a német választásokra. Elmondta, tudomásul veszik az eredményt, gratulálnak Angela Merkel kancellárnak. Hozzátette: gratulálnak a Német Szociáldemokrata Pártnak is, amely helyes döntést hozott arról, hogy kimarad a koalícióból, most ugyanis az ellenzékből építkezés ideje jön el.

A sajtótájékoztató végén Botka László és Molnár Gyula odament egy táblához, amely két részre volt osztva. A tábla fehér oldalára a Kormányváltók szövetsége volt írva, a másik, fekete oldalára az, hogy Orbán Viktort hatalomban tartók. A tábla közepére voltak felragasztva a baloldali ellenzéki pártok nevei. A politikusok az MSZP-s, négyzet alakú lapot átragasztották a bal oldalra, a Kormányváltók szövetsége felirat alá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!