Príma-díjas lett Döbrentey Ildikó és Levente Péter

 A népszerű alkotóművészek több évtizede szolgálják közönségüket mesével, színházi játékkal, ifjaknak és felnőtteknek szóló előadásokkal, sikeres könyvekkel és hangi hordozókkal. A magukat közösségalkotó társaknak nevező párossal a szó, a hit, a közösség erejéről s a valóságalakító reményről beszélgettünk.

– Tevékenységük külön-külön is, együtt is nehezen definiálható. A közösségalkotás milyen kategóriába sorolható?
D.I. – A Príma Primissima Alapítvány kuratóriuma művészi tevékenységünket a magyar népművészet és közművelődés kategóriába sorolta. Ezzel mi is egyetértünk. Öt évtizede dolgozom Levente Péter alkotói csapatában íróként. Mind rádiós, mind televíziós sorozataink forgatókönyveiben, mind színházi darabjaimban, mind az általam szerkesztett gyereklapokban, mind vándorszínházi előadásainkban az a célom, hogy a hallgató, a néző, a közönség együtt lélegezhessen egymással és az előadókkal. Érezhesse a csöndben, a derűben vagy az ujjongásban a közös harc, majd a közös győzelem felszabadító,
közös örömét. Közösségalkotó társak vagyunk.

L.P – Önképző társaslényként szolgálok, amit lassan-lassan a „hivatalosság” is elfogad. A mesék titkát Döbrentey Ildikó osztja meg a publikummal: sok színházi, televíziós, rádiós, gyermekújságos műfajteremtő alkotás kitalálója, írója, festője. A játék titkát én osztom meg a közönséggel lelki-szellemi-fizikai összhangban, a legkülönbözőbb szóló és csoportos szerepek formájában. Itt említem meg zenei világunk titoknokát, Gryllus Vilmost. Bármerre járunk, az ő muzsikája csilingel a nyomunkban. Öt évtizede hívogatnak minket magyarul értő közösségekbe, a 4-104 évesek örömére, épülésére.

– Hangjuk messzire elhallatszik! Előadásaik a határon túl is népszerűek, Döbrentey Ildikó könyveit a magyarlakta területeken sok ezren olvassák. Ilyen jól ismerik?
D.I. – Felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt írok. A tévéből ismerősek az Égből pottyant mesék, ezek közül százat válogattam három kötetbe. Vannak kis mesekönyveim, rövid történetek sok képpel, ezek az elmúlt karácsonyokra jelentek meg. Nemrégiben az Agorában eljátszottuk tatabányai iskolásokkal a Fekete bárányka című könyvem meséjét, kevés kellékkel. Utóbb szép képeket rajzoltak a gyerekek ebből az élményből. Jelent meg könyvem németül és franciául, ebbe az illusztrációkat is magam készítettem. Éppen múlt héten volt legutóbbi meséskönyvem, a két kötetes Móna Manó Mesék budapesti bemutatója.

– Vannak felnőtteknek szóló kötetei, sőt Péterrel közös munkájuk is hamarosan a boltokba kerül. Mik ezek?
D.I .– A Beszélgetek az Úrral című imádságos kötetemből 15 ezer fogyott el eddig, s készül az új kiadás. Egy huszonegyedik századi asszony gondolatait tartalmazzák ezek az imaversek, amelyek a buszmegállóban az orvosi váróban vagy éppen söprögetés közben születtek. Az Úr mindenütt ott van, néz ránk, figyel ránk és válaszol. Így alakul ki egy gondolatváltás, egy beszélgetés – és így született az És képzeld, Uram…  című újabb imádságos kötetem, amely már szintén több kiadást megért. Hívő és keresgélő emberek egyaránt szívesen forgatják. A szívből jövő, őszinte imádság nemcsak megnyugtat, felemel, ennél sokkal többet ad: megújítja az embert! Hatása hasonlít ahhoz a vigaszhoz, amit a gyerek kap a meséből. Segít feldolgozni a kudarcokat, a feszültségeket, és benne él a remény, hogy amit nagyon szeretnénk, amiért naponta teszünk, az bekövetkezik. A reménynek valóságformáló ereje van! Az a gyermek, akit esténként mesével és imádsággal altatnak el, lelki, szellemi vértet kap, ami egy egész életre szól!

L.P. – Ezért is tartjuk fontosnak, hogy a transzcendens témával is foglalkozzunk. Hamarosan megjelenik új, közösen írt kötetünk korábbi cikkeink válogatásaiból. A címe is sokat mondó: Őrangyalok – személyi igazolvánnyal. Azokat a helyzeteket gyűjtöttük egybe, amikor valaki a legnehezebb helyzetben is keresi és megtalálja a megoldást!

– Utazásaik már-már legendásak. Merrefelé lépnek fel?
L.P. – Havonta 3500 kilométert utazunk. Néhány hete például a Felvidéken, Királyhelmecen voltunk négy napig, kacagó koncerten, magatartáskultúra előadáson, de a legutóbbi állomásokat felsorolni sem könnyű: Balatonföldvár, Várpalota, Ősi, Veszprém, Olaszfalu, Debrecen, Nagykanizsa, Balmazújváros, Bük, Szombathely, Kőszeg. Író-olvasó találkozókra, lelkiderűgyakorlatokra hívnak minket. Nemrég tértem haza Balmazújvárosból, ahol háromnapos szolgálatban például 50 pedagógusnak módszertani bemutatót is tartottam hetedikes osztályban. Példaként olyan kapcsolatot alakítottam a 30 diákkal, hogy fél óra múlva valamennyiük keresztnevét hallottam! Ezután Érett, vagy éretlen felnőtt vagyok-e? címmel két órás magatartáskultúra nevelési értekezlet keretében inspiráltuk egymást elhivatott tanító társaimmal.

D.I. – Utazásainkat nemcsak vállalkozásunk neve – EKHÓ XXI. Kft. – képviseli, hanem a logónk is, amely egy ekhós szekér. A girbegurba felirat adja a szekér testét, a sátor a védelmet jelenti. Az egész azt jelképezi, hogy vándorszínészek, vándortanítók, vándorbeszélgetők vagyunk – vándorok az élet országútján..

– Döbrentey Ildikó magyar-rajz szakos tanári diplomával is rendelkezik. A tanításnak, a tanári hozzáállásnak mekkora szerep jutott az elmúlt években?
D.I. – A mi művészi tevékenységünk egy életforma. Ennek hajtóereje a múlt eredményeiért való hála, s a jelenért és a jövőért érzett felelősség. Kisgyermekes családoknak kacagó koncerteket, felnőtteknek lelkiderűgyakorlatokat tartunk. A kacagás, a játék, a derű eszközének használatával a sok száz éves erkölcsi tudás továbbadása a cél. Iskolai rendszerben is tanítottam, például néhány éve felkért a héregi iskola akkori igazgatója, hogy vezessek rajz szakkört a falu gyerekeinek. Elvállaltam, hiszen tudtam: a tanterv szerint heti egy óra semmire sem elég. Kezdetben még jó minőségű rajzeszközökkel is segítettem a közös munkát. A szakkörnek híre ment, hamarosan a tarjáni iskolába is meghívtak. Ott oly sokan jelentkeztek, hogy két csoportot kellett indítanunk. Öt éven át hetente három délután három-három órában vezettem a szakköröket, s a gyerekek a megye minden versenyén a legjobbak között szerepeltek.