A legidősebb csépi hölgy

Lágyívű domb legtetejére épített házban él, de átvitt értelemben nagyon mélyről kezdte. Szülei urasági cselédek voltak, édesanyját hároméves korában elvesztette, később pedig aktívan kivette részét öt féltestvére neveléséből.

A 4. elemi elvégzése óta – mint mondta – „főállásban dolgozik”. Előtte is hajladozott már mások földjén, amikor csajbókoznia kellett, vagyis a cukorrépa kártevőit kézzel összeszednie.

Kiváló géneket örökölt a szüleitől

„Fiatalabb koromban mindig megmondták, hogy mit kell csinálnom, de már évek óta csak azzal foglalkozom, amivel én akarok”. Ebben az egy mondatban ilyen tömören foglalta össze hosszú pályafutását Struba Józsefné, majd elmondta azt is, hogy legszívesebben a kerti munkákat végzi, mert azok végeredményében mindig szívesen gyönyörködik. Főleg ilyenkor, tavasszal, amikor illatosan virágzik dús, lila ákáca is. Amúgy bármennyire is hihetetlen, de igaz: nem csak ellátja magát, de minden nap ő főz, mosogat, szükség szerint mos és varrogat. Ebből is látszik, hogy kiváló géneket örökölt. Ezeknek köszönhetően élete során egyszer sem volt beteg, csaknem százévesen is csupán kétfajta gyógyszert szed.

Néhány év kivételével mindig Csépen élt, Imre fiát is itt szülte meg a háború alatt egy biztonságot adó bunkerben. A harcok befejeződése után férjével Bőnyrétalapra mentek, majd amikor megalakult a téesz, hazajöttek, s beléptek. Nyugdíjazásig itt dolgozott, 1983 óta pedig már özvegyen él.

Amikor a múlt és a jelen összehasonlítására kértem, gondolkodás nélkül sorolta: „Sok-sok évvel ezelőtt még köves út sem volt a faluban, nem, hogy bitumenes. Lovak és ökrök húzták a szekereket, most meg Renault-val meg Audival járnak sokan. Igaz, én csak a színüket ismerem, de tudom, hogy ilyenekkel furikáznak az ismerőseim.”

Szerencsére ez utóbbiakból akad jó néhány, de olyan, akivel a régi idők dicsőségeiről, vagy fájdalmairól tudna beszélgetni, alig. Annak azért mindig örül, amikor meglátogatják a gyerekei, az unokái, a dédunokái és az ükunokái.

Büszkén mondta, hogy 90. születésnapján – szűk családi körben – negyvenhatan ülték körül az asztalt, amikor felolvasták neki a miniszterelnök köszöntő levelét. Az viszont ma is bántja, hogy a helyi vezetők közül azóta sem tett ilyet senki.

Szeretné látni szépunokáját is

Horváth Julianna néven anyakönyvezték először az idős asszonyt, másodszor pedig húsz- évesen, amikor férjhez ment. Hat gyermeket szült, de egyikük nem érte meg a felnőttkort. Először Mária látta meg a napvilágot, aztán József, majd Imre. Őt a fiatalabb Józsika követte, mert a nagyobbik nem sokkal előtte meghalt. Később született Erzsike, végül János. Ma már csak négyen élnek. Ketten Csépen, édesanyjuk közelében, míg egyikük Bőnyön, másikuk pedig Vácon. Együttesen 8 unokával ajándékozták meg édesanyjukat, ők 14 dédunokával, de már két ükunokája is van. Utóbbiak közül a legidősebb már 16 esztendős, ezért Julianna néni bízik abban, hogy 100. születésnapjára meglepi őt első szépunokájával.