kék hírek

2018.05.07. 10:12

Ittasan kapcsolták le a 22 éves lányt vasárnap hajnalban

A hét utolsó napja sem volt unalmas a rendőrök számára. Szerencsére baleset kevesebb volt, de bőven akadt más tennivalójuk.

kemma.hu/police.hu

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Öt személyt fogtak el és hét főt állítottak elő, közülük ötöt bűncselekmény gyanúja miatt. Két ittas járművezetővel szemben intézkedtek, biztonsági intézkedésre pedig öt esetben került sor.

A tatabányai rendőrök vasárnap hajnalban, 3 óra 44 perckor Vértesszőlősön, a Valusek Dezső úton ellenőrizték egy Suzuki vezetőjét. A járőrök a 22 éves nőt megszondáztatták, majd a mérés pozitív eredménye alapján mintavételre a Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították. A járőrök a nő vezetői engedélyét elvették.

(Borítókép: Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik