2023.09.13. 11:23
Egyetlen pont jutott csapatainknak a kézilabda NB II-ben
A Tata simán, a Tarján szoros meccsen kapott ki, a Komárom döntetlent játszott.

A tatai csapat (labdával) elveszítette első bajnokiját
Forrás: 24 Óra
Fotó: Flajsz Péter
Kézilabda, NB II., B-csoport, női, 1. forduló
Tatai AC–Vasas SC U21 26-32 (12-13)
A tatai csapat csak az első játékrész derekán már négy góllal is vezetett (12-8), de csak eddig tudta tartani a lépést fővárosi riválisával, amely ezt követően zsinórban hét gólt szerzett, majd a második játékrész elejétől folyamatosan növelve előnyét magabiztos győzelmet aratott. A TAC a hetedik, utolsó előtti helyen áll a bajnokságban.
NB II., A-csoport, férfi, 1. forduló
BFKA II.-Balatonfüred–Komárom VSE 26-26 (13-14)
A mérkőzés nagy részében a Komáromnál volt az előny (többször három góllal is), végül azonban a vendégeknek kellett megküzdeniük az egyenlítésért. A KVSE a holtversenyes harmadik helyről várja a folytatást.
Szentgotthárdi VSE–Tarján SE 23-22 (9-12)
A Tarján hiába vezetett már öt góllal (10-15) is a második félidő elején, nemhogy győzni nem tudott, végül a döntetlent sem sikerült kiharcolnia. A Tarján jelenleg a nyolcadik, utolsó helyen áll a tabellán.