NB III

2023.04.27. 06:59

Megütötte a vármegyei játékvezetőt a korábbi Fradi-játékos, 6 évre tiltották el +VIDEÓ

A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága (fb) keddi ülésén rendkívül szigorú ítéletet hozott a hétvégi BKV–Kisvárda II. NB III-as bajnoki mérkőzésen a játékvezetőt megütő és lefejelő, korábban már kiállított Busai Attila ügyében.

Kemma.hu

Busai Attila (sárgában) hat évig nem futballozhat

Forrás: Kisvardafc.hu

Az NB III. Keleti csoportjának 33. fordulójában rendezett mérkőzésen a Kisvárda II. a hosszabbításban szerzett két góllal fordított, és 2–1-re megverte az akkor már csak nyolc emberrel futballozó BKV Előrét – a hazaiaktól Busai Attila, Girán Máté és Kubó Gábor is piros lapot kapott (sőt, Albert Flórián vezetőedzőt is kiállította a Komárom-Esztergom vármegyei illetőségű Büki Gábor játékvezető). A játékvezető asszisztense a tatabányai Molnár István volt. 

A találkozó lefújása után a hazai játékosok megrohamozták a bírót, hevesen reklamáltak a meccsen hozott ítéletek miatt, és úgy tudjuk, hogy tettlegességre is sor került. Értesüléseink szerint a BKV Előre játékosa, a korábbi U-válogatott, több NB I-es csapatban is futballozó, 2016-ban a Ferencvárossal bajnokságot nyerő Busai Attila megütötte és lefejelte Büki Gábort, az eset után nem sokkal azonban bement a játékvezetői öltözőbe, és elnézést kért tőle.

A történtek után kedden összeült a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, amely a maximálisan kiszabható büntetési tétel felső határát kétszeresen meghaladó szankciót hozta: hat évre eltiltotta Busait a labdarúgással kapcsolat összes tevékenységtől.

Busai Attila a BKV Előre–Kisvárda II mérkőzés 75. percben történt kiállítását követően a pályán, majd a mérkőzés lefújása után a pályán és az öltöző felé vezető úton is rátámadt a mérkőzés játékvezetőjére, akit lefejelt és ököllel is megütött. A játékvezető utóbbi támadásnál elesett, a lábát és a csípőjét is megütötte. A labdarúgó több kirívó fegyelmi vétséget is elkövetett, valamint tettlegességével veszélyeztette a játékvezető testi épségét. Ez a magatartás összeegyeztethetetlen a labdarúgás alapelveivel, valamint az emberi viselkedés alapvető normáival. A FEB ezért olyan büntetést szabott ki, amely kétszeresen meghaladja a Fegyelmi Szabályzat vonatkozó pontjában rögzített tételkeret felső határát 

– áll az MLSZ hivatalos honlapján a fegyelmi bizottság ítélete.

A minimum feszült hangulatban véget érő találkozóval kapcsolatosan a fegyelmi bizottság további ítéleteket hozott: a szintén kiállított Kubó Gábor és Girán Máté egy-egy, míg a lelátóra küldött Albert Flórián vezetőedző három meccsre szóló eltiltást kapott.

A BKV Előre hivatalos oldala kissé sajátos stílusban írta le a történteket. A klub weboldalán található "tudósítást" változás nélkül közöljük.

A találkozót az a Büki Gábor vezette, aki tavaly októberben Böde Dánielt is kiállította a Paksi FC NB III-as csapatából, miután a rutinos támadó kapott egy könyököst, amit nem fújt le a játékvezető, ezt tette szóvá hevesen a korábbi Fradi-csatár. Bödét ezt követően öt meccsre tiltotta el az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
Na de térjünk vissza a találkozóra. A 25. életévét még nem betöltött Büki sportárs képességeit meghaladta ennek a mérkőzésnek a levezetése. Ezen nincs mit csodálkozni! Mindössze 18 éves, amikor búcsúzik az aktív labdarúgástól, utolsó aktív évében 5 mérkőzést játszott, ebből is kettőn csak csereként lépett pályára. 18 évesen úgy gondolja, hogy talán több tehetsége lesz majd a játékvezetéshez. Hát valószínűleg rosszul mérte fel a helyzetet. De nem csak ő, valószínűleg azok is akik idáig egyengették a játékvezetői pályafutását. Vagy idáig mindíg a helyzet magaslatán volt, és csak most fogott ki egy rossz napot? Bízunk abban, hogy ez az utóbbi az igaz. Hihetetlen sok téves (?????) ítélet, botrányos játékvezetést mutatatott be az ifjú játékvezető. Folyamatosan provokálta a hazai játékosokat beszólásaival, kritizálta őket játékuk miatt. Egy játékvezető, ha úgy gondolja, hogy valami méltánytalanság éri a játékosok, edzők felől, könnyen a zsebébe nyúl, villan a sárga, vagy a piros lap, máris büntet. De ki védi meg a játékosokat, ha találkoznak egy arogáns, öntelt, szemtelen játékvezetővel?

Busai Attila kiállítása 3:43-tól látható.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában