K1

2022.07.05. 11:34

A világ- és Európa-bajnok tatabányai harcos Mosonmagyaróváron sem kegyelmezett

Kinhefner Dávid, a Tatabánya Küzdősport Egyesület (TKE) amatőr világ- és Európa-bajnok, többszörös magyar bajnok K1-versenyzője, egyben másodedzője a közelmúltban Salgótarjánban aratott profi győzelme után Mosonmagyaróváron lépett ringbe a Nutu Team Fight Night-gálán.

K. A.

Forrás: Beküldött

– A salgótarjáni győzelmemet követően mindössze egy nap pihenőm volt, majd egyből visszaálltam az edzésbe, s elkezdtem a négyhetes felkészülést a következő profi összecsapásomra. Ezen a gálán a menetidő egy perccel hosszabb volt, hisz 3x2 perc helyett ezúttal 3x3 perces, profi K-1-szabályrendszerben zajló mérkőzésen léptem ringbe. Jó formában éreztem magam, a 72,5 kilogrammos súlyt is viszonylag könnyen tudtam hozni. Ellenfelem, Molnár Károly egy fizikálisan erős srác, aki jóval több profi meccsel bír, mint én, így tökéletes ellenfél volt, hogy ismét bizonyíthassak a profik között – tudtuk meg Kinhefner Dávidtól, aki kitért a mérkőzésre is.

 – A gong után követtem a megbeszélteket, miszerint mivel én vagyok a magasabb, kívülről dolgozom, s elkezdem lábon lebontani az ellenfelemet. Ezt követően szépen lassan, akár a második menettől mehetnek feljebb is a rúgások. Rögtön az első perc után egy ugró térdessel próbálkoztam és azonnal be is találtam, ami után számolni kellett az ellenfelemre. 

Kívülről hallottam az edzőimtől, hogy ugyan zártan, de továbbra is mennem kell előre, hátha be tudom fejezni a mérkőzést. Ezt követően kapkodni kezdtem, de aztán letisztultam és a menet második felére újra visszalazultam, s sikerült egy váratlan fordulóütéssel, majd egy fej-térd kombinációval úgy betalálnom, hogy azonnali orvosi segítségre volt szüksége az ellenfelemnek. 

Így kiütéssel nyertem az első menetben, s bezsebeltem egy újabb profi győzelmet. Külön szeretném megköszönni az edzőim áldozatos munkáját, a családomnak, a támogatóinknak, hogy velünk vannak, a csapatomnak és nem utolsó sorban a sok-sok embernek, aki eljött miattam Mosonmagyaróvárra, hogy szurkoljon nekem. Hálás vagyok nekik, nagyon jó érzés volt így harcba indulni, és remélem, hogy ki tudtam szolgálni őket – mondta el Dancs István vezetőedző tanítványa.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában