Felkészülés

2022.01.14. 19:30

Az Árpádban verte izlandi ellenfelét a Tatabánya

Második felkészülési mérkőzésén is győzelmet aratott a Tatabánya. A Kék Tigrisek az Izland KA csapatát fogadták, akiket 4 góllal vertek.

P. J.

Forrás: 24 Óra

Forras: 24 Óra

Az erősen tartalékos hazaiak nélkülözték három magyar és Lukas személyében egy szlovák válogatott játékosukat is. Emellett Wyszomirski kapus kisebb sérüléssel, Stojnic, Balog Zs. és Bodor pedig betegséggel bajlódik. De a vendég rejkyavíki együttes is foghíjas volt, hiszen a klubjuk négy kézilabdázót ad az izlandi válogatottnak.

Az izlandiak saját hazájuk pontvadászatában jelenleg a 3. Helyen tanyáznak, emellett a Kék Tigrisekhez hasonlóan részt vesznek az EHF Európa Liga küzdelmeiben is. És talán az sem mellékes, hogy 23-szor nyerték meg a szigetország bajnokságát. Azaz számítani lehetett arra, hogy kellemetlen ellenfél vár a Djukics-csapatra. Ez be is igazolódott, mert a tipikus északi stílust játszó ellenfél alaposan megnehezítettet a Tatabánya dolgát, friss, lendületes, rendkívül gyors játékával. Ennek ellenére a házigazdák végig kontroll alatt tudták tartani a mérkőzése úgy, hogy a vezetést egy pillanatra sem engedték ki a kezükből, és végül megérdemelten győztek.

Kontra Zsolt, technikai vezető: – Jó mérkőzést vívott a csapat, amely a felkészülésünket szolgálta. Közben pedig a fiatalok, illetve a kevesebb játéklehetőséghez jutó kézilabdásaink is megfelelő terhelést kaptak.

Grundfos Tatabánya KC – Izland KA 26-22 (15-12)
Tatabánya, Árpád Gimnázium tormacsarnoka.
TATABÁNYA: Bartucz – Fekete D. 1, Zdolik 10, Juhász Á. 5, Usal 3, Fotache 4, Hornyák B. 2. Csere:
Móri (kapus), Bognár N. 1, Bodnár Á., Tóth B., Paizs, Edwards. Edző: Dragan Djukics.
Kiállítások: 4, illetve 2 perc.

 

Ezek is érdekelhetik