kézilabda

2021.10.26. 22:06

A Tatabányának semmi esélye nem volt a Sporting ellen

A Grundfos Tatabánya KC második mérkőzésén is nagy különbségű vereséget szenvedett az Európa Ligában.

Kemma.hu

Fotó: Hagymási Bence

A komoly válságban lévő, a napokban edzőváltáson áteső és egyébként is ezer sebből vérző Tatabánya finoman fogalmazva sem számított esélyesnek a Sporting elleni összecsapáson. 4–5-ig tartotta magát a Bányász, aztán a vendégcsapat fokozatosan elhúzott és a félidőre ötgólosra növelte előnyét. A Tatabánya támadójátéka még úgy-ahogy működött (különösen Sunajko és Zdolik nyújtott jó teljesítményt), a védekezés azonban egyáltalán nem, bár ebben vastagon benne volt, hogy többen is kényszerposzton játszottak az ellenfél támadásainál.

Ezer sebből vérző Tatabánya állt pályára a Sporting ellen (Fotó: Hagymási Bence)

A második félidő három portugál góllal kezdődött, így a kérdés már csak az volt, hogy tízen belül marad-e a Tatabánya. Nos, nem maradt: a Sporting kemény védekezése ellen nemigen volt ellenszere Sibalin Jakab csapatának, míg a portugálok szinte akkor lőttek gólt, amikor akartak. Különösen beállós poszton volt sebezhető a Grundfos. A találkozó vége már-már edzőmeccs jelleget öltött, a Tatabánya pedig második nagy különbségű vereségével (az első körben 34–26-ra maradtak alul Juhászék az AEK Athén ellen) maradt a csoport utolsó helyén.

Nagy különbséggel vesztett a csapat (Fotó: Hagymási Bence)

Ilyés Ferenc, a Tatabánya klubmenedzsere: – Amit a videón láttunk a Sportingtól, azt tökéletesen hozta ellenfelünk. Amikor hibázunk, mentálisan szétesünk, ez történt ma is. Nehéz helyzetben vagyunk, de megyünk tovább.

Ricardo Costa, a Sporting edzője: – Ez a győzelem többet ér két pontnál, hiszen idegenben értük el. Élveztük a játékot, de a különbség nem reális, hiszen nekünk minden összejött, a Tatabányának viszont szinte semmi. Mind a támadójátékunk, mind a védekezésünk dicséretre méltó volt ma.

Férfi kézilabda, Európa Liga, D-csoport, 2. forduló

Grundfos Tatabánya KC–Sporting CP (portugál) 23-37 (13-18)

Győr, Audi Aréna, 1000 néző, vezette: Pandzic, Mosorinski (szerbek).

Tatabánya: Bartucz – Tóth 2/1, Ancsin, Stojnic, Fotache, Zdolik 4, Sunajko 6/1. Csere: Perényi (kapus), Juhász 4, Győri 2, Molnár, Bognár, Balogh 3, Bodnár, Ushal 2. Vezetőedző: Sibalin Jakab.

Kiállítások: 8, ill. 12 perc.

Hétméteresek: 3/2, ill. 1/1.

Az eredmény alakulása: 4. perc: 0-2, 8. p.: 4-5, 15. p.: 5-9, 24. p.: 11-16, 34. p.: 13-21, 44. p.: 17-27, 52. p.: 19-31, 58. p.: 20-36.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában