fogathajtás

2021.06.29. 14:38

Lovak és hajtók is sorra vették az akadályokat a császári országos versenyen

Idén is nagy sikert aratott a császári Egresi réten megrendezett fogathajtó viadal, amelyen egyes- és kettesfogatok mérték össze tudásukat.

Kun Attila

Forrás: 24 Óra

Fotó: Kun Attila

A hétvégén Császár Község Önkormányzata és a Dadi Lovasklub Egyesület szervezésében rendezték meg a Császár melletti Egresi réten az országos bajnokság soron következő minősítő versenyét. Pénteken délelőtt a díjhajtással kezdődött a program, szombaton a talán leglátványosabb versenyszámnak számító maratonhajtásra került sor, vasárnap pedig az akadályhajtással zárult a verseny.

Pénteken a korai kezdés miatt még kevesebb néző látogatott ki a rendezvényre, szombaton és vasárnap azonban már több százan tekintették meg a helyszínen a versenyeket a ragyogó időben. 20 egyesület 24 fogata vett részt a bajnokságon, ahol nagy ló és póni kategóriákban indultak az egyes- és kettesfogatok. Mint id. Kovács Gábor főszervezőtől, a Dadi Lovasklub Egyesület képviselőjétől megtudtuk, a személyzettel együtt mintegy 100 csapattag érkezett Császárra. A nézők, a versenyzők és a versenybírók is elégedettek voltak a rendezvénnyel, ahol szerencsére a sportolók és a lovak is sérülésmentesen vették az akadályokat. Tavaly a pandémia miatt elmaradt a 2013 óta megrendezett verseny, amelyet idén már nyolcadik alkalommal tartottak meg.

A kategóriák eredményei (helyezést a mindhárom versenyszámot teljesítők értek el)

A-kategória, kettesfogat: 1. Domsa Dalma, 2. Papp Zsolt Károly, 3. Lantos Gábor; B-kategória, egyesfogat: 1. Peller Gábor; B-kategória, kettesfogat: az egyetlen induló, Hima László két kategóriát teljesített; C-kategória, egyesfogat: 1. Ivánkovics Zsanett (további indulók: Virizlai Vanda, Horváth Károly, Stoiber Dávid); C-kategória, kettesfogat: 1. Horváth Károly, 2. Király Imre; C-kategória, póni kettesfogat: 1. Saru Dániel, 2. Horváth Gergő, 3. Horváth Szabolcs Károly, 4. Burányi Zsófia (indult még: Endrődy Erik).

Versenyen kívül

A megmérettetésen négy megyei hajtó vett részt, mégpedig az egyaránt szomódi Virizlai Vanda és Nyári György, valamint az etei Nagy Vanessza és a dadi Szabó Roland. Közülük Virizlai egyesfogattal, C-kategóriában indult, ahol két versenyszámot teljesített. Nagy, Nyári és Szabó versenyen kívül, felkészülési jelleggel versenyeztek Császáron, Nagy és Szabó ugyanis már a közeljövőben sorra kerülő világversenyekre készül, előbbi a póni Európa-bajnokságon, utóbbi a kettesfogathajtó-világbajnokságon szerepel majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában