rangos elismerés

2021.01.14. 17:30

Az elmúlt évtized 9. legjobb bírójának választották Kassai Viktort

Felix Brych lett az elmúlt évtized legjobb játékvezetője a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS). A 19 fős listára egy magyar játékvezető is felkerült, a tatabányai Kassai Viktor a 9. helyen végzett.

K. A.

Forrás: MTI

Az IFFHS honlapjának híre szerint a sorrendet a 2011 és 2020 közötti időszak minősítése határozta meg, az adott esztendőben elért első helyezés 20 pontot ért, a második 19-et, a harmadik 18-at, s egy pont járt a 20. pozícióért. A 45 éves Felix Brych 2017-ben volt az év legjobb játékvezetője, emellett kétszer (2019, 2020) a második, egyszer (2014) pedig a harmadik helyen végzett. A német egy ponttal előzte meg a török Cüneyt Cakirt és nyolccal a holland Björn Kuiperst.

Az aktív játékvezetéstől 2019 végén visszavonult Kassai Viktor 56 pontot szerezve végzett a kilencedik helyen. A 2008-ban olimpiai, három évvel később Bajnokok Ligája-döntőt vezénylő magyar bíró 2011-ben az év legjobbja, 2013-ban pedig harmadik lett az IFFHS-nél. A hölgyeknél is német győzelem született Bibiana Steinhaus révén, a második helyen a svájci Es­ther Staubli, a harmadikon az ukrán Katerina Monzul végzett. A 20 fős listára Kulcsár Katalin személyében egy magyar játékvezető is felkerült, aki az 5. helyen végzett. Kulcsár 2014-ben lett az év játékvezetője az IFFHS-nél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában