súlyemelés

2020.07.19. 06:36

Csúcsokat döntöttek és érmeket gyűjtöttek az oroszlányi súlyemelők

Az Oroszlányiak VSK versenyzői a közelmúltban három versenyen is részt vettek. A koronavírus-veszély miatt az előírások szigorú betartásával rendezték a viadalokat.

Petrik József

Forrás: Beküldött

Az oroszlányi emelők programjából kiemelkedett a biharnagybajomi viadal. Itt öt oroszlányi sportoló indult. A kiváló eredményeket három hölgy produkálta.

Varga Virág (junior korosztály, 55 kg-os súlycsoport) öt jó gyakorlattal lopta be magát a nézők szívébe. Virág 57 kilót szakított és 66 kg-ot lökött, ahhoz képest, hogy másfél hónapja kezdett újra edzeni, remekül teljesített, annál is inkább, mert ebben az évben még senki nem ért el jobb eredményt a súly- és korcsoportjában.

Szalay Lili (ifjúsági 71 kg) öt új országos csúcsot állított fel. Előbb szakításban 76 kg-ra, majd 78 kilóra javította a rekordot, lökésben előbb 91 kg-ot emelt a feje fölé, ami már összetett országos csúcsot ért. Később ezt is túlszárnyalta, mivel a 94 kilót is kilökte, ami pedig újabb összetett csúcsot jelentett. Klasszisát a hat jó fogás is jelezte, és ezzel is bizonyította, hogy nem véletlenül nyert 2019-ben 15 évesen felnőtt országos bajnokságot és különdíjat.

Mikhel Eszter (serdülő +76 kg) szintén nagyot alkotott, ő sem akart lemaradni Lilitől, minden fogását precízen hajtotta végre, és szintén öt országos csúcsot állított fel. Szakításban 71 kg-ot, lökésben pedig először 86 kilót, ami egyből összetett csúcsot „hozott”, majd 90 kg-ra tetette a súlyt, és ezt is elegánsan oldotta meg, amivel újabb lökés- és összetett rekordot javított. Egyébként – nem véletlen –, hogy mindhárom oroszlányi súlyemelő palánta az élen végzett, sőt, Lili ismét különdíjas is lett. Edzőjük, Bagócs János meg is jegyezte, hogy az egész versenyt végig nézte a biharnagybajomi polgármester asszony aki nagy elismeréssel szólt a lányok elsöprő teljesítményéről.

Az ifjú hölgyek után következett a férfiak versenye, itt már nem csak az oroszlányi versenyzők tündököltek. Összesen hat országos csúcs született, köztük egyet az Oroszlányi VSK üdvöskéje, Ehrlich György tanítványa, Kerekes Patrik (junior 81 kg) állított fel. Patrik öt jó gyakorlattal, szakításban 122, 128 és 132 kilogrammot teljesített, ez utóbbi lett országos csúcs. Lökésben előbb a 140, majd a 150 kg-ot is a feje fölé emelte. Kerekes a 157 kilogrammot felvette, de a kilökés nem sikerült, pedig ezzel a gyakorlattal is további két csúcsot dönthetett volna meg. Így ez a lehetőség a következő megmérettetésre marad, de a mostani első helyezése több mint dicséretes. Kerekes Balázs (felnőtt 73 kg) önmagához méltóan versenyezve, 240 kg-ot teljesítve, második lett.

Kisbéren is jól ment az oroszlányiaknak a versenyzés

Az oroszlányi versenyzők egy része a Kisbér-kupán szintén kiemelt versenyen állhatott pódiumra, miközben szintén itt rendezték meg a területi minősítő versenyt is. A kupában Huber Bence mintegy 11 kg-ot javítva, egyéni legjobbján nyert és végül a különdíjat is elhozta. A területi versenyen Mikhel Panka ezúttal is bizonyította kiváló képességét, 70 kg-os teljesítménnyel és 90 pont elérésével első lett a 10 éves „kisleány”.

Sikos Dávid (serdülő +96 kg) egy hete a Tini országos bajnokságon elért egyéni csúcsát tovább javította, 186 kg-ra. A rangos sporteseményen két masters versenyző is rajthoz áll az OVSK színeiben. Varga Lajos első helyezést ért el, Bognár János pedig második lett. Mivel mindkét helyszínen nem tudott Bagócs János vezetőedző ott lenni, ezért megbízott edzője, Csernák János segítette a sportolókat a kisbéri viadalon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában