2020.02.15. 10:38
Teremtornán bizonyították focitudásukat a dorogi szurkolók
A csepeli Bajnokok csarnokában rendezett labdarúgó teremtornán a dorogi szurkolók csapata veretlenül végzett a harmadik helyen.

Forrás: 24 Óra
Fotó: Walczer Patrik
– Mindörökké Szigetország, hejj, hejj! – zengett a szebb napokat látott csepeli Bajnokok csarnokában az alábbi rigmus, miközben a kék-piros dresszben pallérozó csepeliek ígéretes támadást vezettek. Néhány biciklicsel és kényszerítő passz után az akció góllal zárult, melyre a szurkolók összeölelkeztek a játékosokkal és újra éltetni kezdték csapatukat. Eközben a játéktér másik felén az érdiek is rázendítettek, dacára annak, hogy csapatuk hátrányban volt. Az eredmény mondhatni másodrangúnak számított a hagyományteremtő jelleggel megrendezett ID focitornán, melyen a csepeliek és érdiek mellett dorogi és pomázi szurkolók vettek részt.
– A falakon a Csepel olimpiai bajnokait, szemben pedig a játékteret láthatjátok. Öltözzetek fel, mert nagyon hideg lesz – osztotta meg velünk gondolatai a szervező, majd az emeletre invitáltak mindenkit, ahol kolbásszal, savanyúsággal, néhány vekni kenyérrel, sőt még töpörtyűvel is fogadtak minket. A találkozók előtt kifeszítették a csapatok drapériáit – így talán mindenki egy kicsit otthonosabban érezhette magát –, a hangulatról pedig az éppen pihenő játékosok, valamint a lelkes szurkolók gondoskodtak.
Csepeli teremtornán brillíroztak a dorogi szurkolók
– Hajrá Dorog, hajrá Dorog! – buzdítottuk első mérkőzésünk elején a kezdőcsapatunkat, mely meg is tette a hatását, hiszen vezetéshez jutottunk. Ezután bekaptunk három gólt, de megmutattuk, hogy a dorogiak a vert helyzetből is képesek felállni. Ki is egyenlítettünk, de a győzelmet már nem tudtuk megkaparintani.
A Pomáz elleni 3:3-as remi után a Csepel Friends-szel 1:1-et játszottunk, majd jött az Érd elleni párharc, melyen parádéztunk. Kilenc gólt rámoltunk be ellenfelünknek, a mi hálónk pedig egyszer sem rezzent meg. Nyugodt szívvel vártuk az utolsó mérkőzést, melyen szoros küzdelemben 1:1-et értünk el a kupagyőztes Csepel ellen. A dorogi delegáció végül hat ponttal, veretlenül végzett a harmadik helyen. Dacára az omladozó vakolatnak és az éppen csak pislákoló fényeknek, nagypályás mérkőzéseket meghazudtoló hangulat kerekedett a régi csarnokban. A résztvevők meg is fogadták, hogy jövőre újra visszatérnek.
Eredmények:
Csepel 5-1 Érd, Dorog 3-3 Pomáz, Csepel 4-2 Csepel Friends, Pomáz 5-1 Érd, Csepel Friends 1-1 Dorog, Csepel 6-2 Pomáz, Dorog 9-0 Érd, Csepel Friends 3-1 Pomáz, Dorog 1-1 Csepel, Csepel Friends 12-1 Érd.
Végeredmény: 1. Csepel 10 pont, 2. Csepel Friends 7 pont, 3. Dorog 6 pont, 4. Pomáz 4 pont, 5. Érd 0 pont.