Labdarúgás

2019.10.09. 06:28

Műfüves focipályát adtak át Tarjánban

Az új műfüves pálya állagának megóvása érdekében térfigyelő kamerákat szerelnek fel és a pálya mellett szabadidős sporteszközöket is elhelyeznek.

S. G.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Sugár Gabi

Új műfüves focipályát adtak át Tarjánban, a Kulturális, Sport és Szabadidőparkban. Az ünnepséget Marx Ernő polgármester nyitotta meg, aki elmondta, hogy 2018 végén határozott a képviselő-testület a régi focipálya melletti terület hasznosításáról. Törekvésüket a Magyar Labdarúgó Szövetség megyei igazgatósága is támogatta, ezt követően pedig már pályázati forrás is a rendelkezésükre állhatott.

A 33 millió forintból megvalósuló beruházást 10 milliós önrésszel tudták megvalósítani. A világítást is kiépítették, s az ehhez szükséges fogyasztás sem okozhat gondot Tarjánban, hiszen csatlakoztatták a hálózatot a sportcsarnok napelemes rendszeréhez.

Az új műfüves pálya állagának megóvása érdekében térfigyelő kamerákat helyeznek el. Marx Ernő kiemelte: a pálya mellett szabadidős sporteszközöket is elhelyeztek. Jelenleg hat, de hamarosan összesen már tizenöt eszköz várja a sportolni vágyókat. Az óvoda és a sport­eszközök közé a jövőben játszóteret építenek. A polgármester hozzátette: a helyi óvoda csatlakozott a Bozsik-programhoz is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában