2019.06.16. 18:53
Tatabányai éremeső volt a Grundfos Olimpián Dániában
Immár több évtizedes hagyomány, hogy a nyári olimpiákat megelőző év tavaszán, az ötkarikás játékok menetrendjével megegyezően négyévente rendezik meg a Grundfos Olimpiát a vállalat szülővárosában, a dániai Bjerringbróban.
Forrás: beküldött
A 8. Grundfos Olimpia is, mint korábban az előző hét mindig, a sport mellett a csapatépítésről és a barátságokról szólt. Csaknem 30 sportágban mérték össze tudásukat, ügyességüket a résztvevők. Hazánkból egy 50 tagból álló válogatott képviselte a vállalatokat, szinte minden megmérettetésen részt vettek. A magyar válogatott keret végül 10 éremmel térhetett haza: három arany, egy ezüst és hat bronz volt a termés. A remek sportteljesítmények után a rendezvény záróestjén színvonalas, igazán magyaros műsort adtak elő az olimpikonok a vállalatcsoport vezetőségének és az 1300 résztvevőnek.
A magyarországi Grundfos csapatának legjobbjai: aranyérmes lett Szakál Béla (asztalitenisz páros és vegyes páros) és Orbán Márta (asztalitenisz vegyes páros), ezüstérmes Dosztály Balázs (bowling). A bronzérmesek: Kováts Andrea, (4x400 méteres váltófutás), Horváth Krisztián (röplabda), Palhad Brigitta (országúti kerékpár), Hülber Dalma (strandröplabda), Pintér Gergely (kajak) és Szücs Alexandra (röplabda).