tehetségek

2018.11.13. 07:00

122 diákolimpikont köszöntöttek az edzőtáborban

Diákolimpiai bajnokokat köszöntöttek és ünnepeltek a tatai edzőtáborban. Az ifjú tehetségek a 2017-18-as tanévben szereztek dicsőséget maguknak és Tatának is.

K. A.

Fotó: Zantleitner Ingrid/24 Óra

Több, mint száz fiatal, valamint szüleik, edzőik és kísérőik jelentek meg november 12-én a tatai edzőtábor konferenciatermében. A Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ugyanis itt köszöntötte azokat a megyei tanintézménybe járó ifjú sportolókat, akik országos diákolimpiai bajnoki címet szereztek a 2017-18-as tanév során.

A rendezvényt Tompa Andor, az egyesület elnöke nyitotta meg, majd a tatai Kőkúti-iskola Fazekas utcai tagintézményének kórusa tartott előadást. Ezt követően beszédet mondott Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, illetve Michl József, Tata polgármestere is. Természetesen mindketten gratuláltak az ifjú tehetségeknek és kiemelték a sport fontosságát, biztatva a megjelent diákokat eredményes sporttevékenységük folytatására. 13 sportág különböző szakágaiban és versenyszámaiban összesen 124 megyei diák bizonyult az ország legjobbjának az elmúlt tanévben, ők 10 település 24 intézményét képviselték a Diákolimpia országos küzdelmei során.

Fotó: Zantleitner Ingrid/24 Óra

Az ifjú sporttehetségek idén egy „Diákolimpiai bajnok 2018” feliratú sporttáskát kaptak ajándékba az esemény szervezőitől. A díjátadót megtisztelte jelenlétével Németh Noémi, a Magyar Diáksport Szövetség Közép-dunántúli régióvezetője is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában