gerecse 50

2018.02.02. 18:39

Megindult a nevezés Komárom-Esztergom megye legnagyobb erőpróbájára

A létszámlimit miatt nem érdemes sokat várni az online előjelentkezéssel az idei Gerecse 50-re, főleg, hogy február 28-ig kedvezményesen lehet regisztrálni.

kemma.hu

Kicsik, nagyok és állatok is próbára tették állóképességüket a 2017-es túrán

Fotó: archív/Puskás Alexa

Már lehet online nevezni a 2018-as Gerecse 50-re, amelyet április 28-án rendeznek, és amely már a 37. lesz a sorban. A távok nem változtak, ami azt jelenti, hogy a klasszikus 50-es mellett 30, 20 és 10 km-es szakaszok közül lehet választani.

A szervezők tavaly vezették be a távok létszámlimitjeit, valamint azt, hogy csak online jelentkezést fogadnak el. Ez idén is így lesz, viszont a limiteken némileg módosítottak a 2017-es tapasztalatok alapján: idén 500 fővel többen indulhatnak a leghosszabb távon, ami azt jelenti, hogy összesen 3 ezer nevezést fogadnak el az 50 km-es útvonalra, olvasható a Turista magazin honlapján.

Kicsik, nagyok és állatok is próbára tették állóképességüket a 2017-es túrán
Fotó: Puskás Alexa/archív

Minden célba érkező oklevelet és a teljesített táv függvényében jelvényt, illetve kitűzőt kap, valamint minden résztvevőt egy ajándékkal is meglepnek a szervezők. Újdonság a korábbi évekhez képest, hogy a mezőny a Szent Borbála térről indul, és oda is érkezik vissza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában