2024.03.09. 07:52
Mészáros Gitta összekötötte a zenét a festészettel
A Zene összeköt címmel nyílt kiállítás a komáromi zeneiskolában. Az intézmény falán Mészáros Gitta alkotásait lehet megcsodálni.
Mészáros Gitta a Pro Urbe díjas Szőnyi Alkotókör tagjaként alkot, most pedig egyéni tárlata nyílt a Komáromi Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola folyosóján. Az alkotót először Hozák Adrienn, az intézmény igazgatója méltatta, köszönetet mondva a Mészáros család anyagi támogatásáért is.

Fotó: Körtvélyfáy Dina / Forrás: 24 Óra
A kiállítást Molnárné Taár Izabella nyitotta meg. Úgy fogalmazott, a pillanat művészete, a zene, ami összeköt bennünket mostantól, együtt lakik az örökkévalóságnak szóló festészettel ebben az épületben,
Mészáros Gitta 2001-ben találkozott Vincze Angéla festőművésszel, aki bevezette őt az alkotás rejtelmeibe, nyolc éveig tanult nála. 2009-ben visszaköltözött Komáromba, ahol Nagy Judit, a Szőnyi Alkotókör akkori vezetője invitálta meg a tagok közé. Mészáros Gitta azóta is tagja a Pro Urbe díjas művészeti társaságnak.
Kezdetben a természet ejtette rabul, tájképeket, virágokat festett. A pipacs állt a legközelebb a szívéhez, szereti annak élénk színét, könnyedségét, a benne rejlő nyár csodálatos hangulatát. A tájképek mellé bekúszott művészetébe az épületek megjelenítése is. Észak- és Dél-Komárom jellegzetes épületeit vitte vászonra. Ezt követően a hangszereket is meg akarta mutatni művészetén keresztül, hiszen a zene olyan fontos számára, hogy már festeni sem tud nélküle. A muzsika azért kedvelt általa, hiszen Mózes fia klarinétozik.
Legszívesebben olajjal fest, szereti az anyag vastagságát, színtelítettségét, illatát. Munkáit festőkéssel készíti, így jó textúrákat, rétegeket tud felvinni anélkül, hogy nagyon kontúros lenne a végeredmény. Azt vallja, csak a megfelelő színeket kell egymás mellé helyezni és már kész is a kép. A kedvenc színe most a nápolyi sárga, de a türkiz is hangsúlyos a most kiállított képein.
A Szőnyi Alkotóműhelynek az év elején közös kiállítása is nyílt, amelynek a Generációk Háza adott otthont. A kiállítás láttatott szakrális épületeket a két Komáromból, a város erődeit, Brigetio falfestményeit, Komáromhoz kötődő jeles személyek arcképeit, városi épületeket, a vizahalászatból is szemezett, de egyúttal a város történelmi eseményeit is felidézte.
Mészáros Gitta tárlata nyitotta meg a trombitaversenyt
Az Egressyben nem csupán kiállítás nyílt, hanem regionális trombitaversenyt is rendeztek ez alkalommal, immáron negyedszer. Ezúttal harminchárom lelkes trombitás növendék lépett színpadra. Hozák Adrienn hangsúlyozta, mára már Oroszlányból, Bicskéről, Sopronból, Jánossomorjáról, Ajkáról, Tatáról, Mosonmagyaróvárról, Mórról, Nyergesújfaluról, Győrből, Tatabányáról és Budapestről is érkeznek hozzájuk a versenyezni vágyó gyerekek. A zsűri tagjai voltak: Simon Zsolt trombitaművész és Ujhelyi István trombitatanár.