Bolgár-magyar, két jó barát

2023.10.20. 11:30

Bulgária szíve Esztergomban: a világhírű rilai kolostort mutatja be a most nyílt kiállítás

Bolgár részről több ottani és magyarországi intézmény, diplomáciai és egyházi vezetője mellett Iliana Iotova a bolgár köztársaság alelnöke, magyar részről Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár vett részt többek között a Bulgária szíve – Remekművek a Rilai Apátságból című esztergomi kiállításon.

Pöltl Zoltán

Iliana Iotova egy bolgár ikont ajándékozott Soltész Miklósnak

Fotó: P. Z.

A Magyar-Bolgár Barátság Napján, október 19-én, csütörtökön tartott megnyitónak a Keresztény Múzeum adott otthont, a tárlat maga november 30-áig várja a közönséget. A rangos bolgár és magyar vezetői delegációval kiegészült helyi közönséget Kontsek Ildikó, a Keresztény Múzeum igazgatója köszöntötte, aki többek között elmondta, hogy a megnyitó előtt a bolgár küldöttség a Bazilikában lévő magyar-bolgár barátságról szóló emléktáblát koszorúzta meg, ahogy teszik ezt időről időre a hazánkban élő bolgárok. 

Mint elhangzott: a Bulgária szíve című fotódokumentációs, az eredeti ikonokreprodukciós változataiban felvonultató tárlat a Bolgár Köztársaság külügyminisztere mellett működő Állami Kulturális Intézet támogatásával jött létre. A megnyitón az is kiderült, hogy ezt a most bemutatott kollekciót a Bolgár Tudományos Akadémia Balkanisztikai Intézet és Traktológiai Központ munkatársai tervezték.

A balkáni Rilai Apátságból most Magyarországra érkezett képgyűjtemény Bulgária legrégebbi intézményéből való, mely évszázadokon át védelmezte és fenntartotta a bolgárságot, ahogy elhangzott. Ahogy arról is szóltak, hogy a rilai monostor több mint egy évezreden át volt az ortodoxia kincsestára, melynek jelentősége túlterjed a Balkánon, hiszen egyházi központ szerepe mellett kulturális műhely is volt, jelenleg már a világörökség UNESCO által elismert része. 

Iliana Iotova, a bolgár köztársaság alelnöke és Soltész Miklós államtitkár egyöntetűen hangsúlyozták a bolgár és a magyar nép barátságát, melynek gyökerei – ahogy hangsúlyozták – a közös történelmi adottságok, a történelmi múlt, a kereszténységhez és a saját nemzeti identitáshoz való ragaszkodás területeiről táplálkoznak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában