2023.07.05. 20:10
A Tatabányai Múzeumnak Mohács kellett: sorsdöntő csatákról volt szó a szabadegyetemen
Az idén is változatos programokkal várja az érdeklődőket a Múzeumi szabadegyetem Tatabányán. A fő téma ezúttal Mohács volt.

Kiss Vendel a mohácsi csata történéseiről beszélt
Forrás: 24 Óra
Fotó: S. G.
A Tatabányai Múzeum és a Múzeumbaráti Kör a mostani szabadegyetemen ezúttal a magyar nép sorsdöntő csatáinak állított emléket. Izsák Zoltán, a Múzeumbaráti Kör vezetőjének köszöntője után Mohácsról, és a török-magyar háborúk történetének fordulópontjáról Kiss Vendel történész, a múzeum igazgató-helyettese beszélt.
– A csata máig mélyen a magyarok tudatában van – kezdte bevezetőjében Kiss Vendel, majd hozzátette: Mohács a katasztrófa szinonimája lett. Nem véletlenül, hiszen a csaknem 500 évvel ezelőtti történések megannyi apró mozzanat egymásutániságát követően vezethettek a vereséghez.
Az előadó ismertette az 1526. augusztus 29-én lezajlott események előzményeit, az ország helyzetét, a végvárak elhelyezkedését. Hatalmas sereg állt a magyarok ellen, és a törökök elpusztították gyakorlatilag a teljes magyar vezérkart az ütközetben, amely vélhetően nem is a ma ismert helyszínen volt.
Augusztus 8-án a segesvári csatáról lesz szó a sorozatban.