Kritika

2023.02.05. 21:37

Tom Hanks találkozása a szeretettel mint gyógyírrel

Címkék#kritika

Tom Hanks kétségtelenül zseniális színész. Bizonyíték rá legújabb bravúrja, az Ottó. Ezt az alakítást el kell hogy ismerjék azok is, akik nem erősítik a színész rajongói táborát. Egészen új karaktert sikerült vászonra vinnie, tőle eddig teljesen idegen volt a mogorva szerep.

W. Zs.

Anno, a Számkivetettben is megcsillogtatta a mélabúval teli, magára maradt túlélőt, de a Forrest Gump vetítési ideje alatt sem nevetéstől volt hangos a moziterem. A Kapj el, ha tudsz!-ban is kitűnően hozta az ideges nyomozót, akinek akarva akaratlanul drukkolt az ember, nehogy a főhős nyomára bukkanjon. A film végére azonban épp a nagy fogás miatt vált igazán szerethetővé Hanks karaktere. Talán a Hudson folyón történt landolásos sztori kívánta tőle először azt a szerepet, amiben a kellő komolyság és a mérhetetlen tartás tette feszessé a filmet. 

Az ember, akit Ottónak hívnak egy egészen más történet. Benne van minden, ami a fiatalsággal együtt jár: az életöröm, a sikerek, a színek és a boldogság. Aztán mindennek az ellenkezője is: a fásultság, az akadályok, a komorság és az elmúlás. A film a barkácsboltban indul. Ottónak kiszámláznak hat láb kötelet, holott otthoni kése csak ötöt vágott. Pontosan tudja, hiszen lemérte. Ő az, akinek mindenhez, de tényleg mindenhez van egy-két keresetlen szava.

Sokak szemében egy kötözködő, mogorva vén­embert alakít Tom Hanks, aki a kákán is... a szomszéd parkolásában, a lezárt utcába történő behajtáskor, de még az életben is csomót keres. Remek társadalomkritika is egyben. Elvégre, senki nem születik mufurcnak. Mindenkiben ott van egy ártatlan gyermek, akit az elmúlt évek során átélt traumák alakítanak. Csak halkan megjegyzem, a kötélhossz sem véletlenül kapott hangsúlyos szerepet. Éleslátás sem kell, hogy tudjuk, mi volt a vásárlás célja. 

Gyönyörűen ível a pályafutás, adott esetben Ottó életpályája. A film remek példa arra, hogy minden egyes ember képes fejlődni. Bárhol és bármikor. Akkor is, ha ehhez szükséges egy kóbor macska vagy éppen egy cserfes és minden lében kanál szomszédasszony. Valaki, aki szeretettel közelít a másikhoz. Mert a szeretet csodákra képes. Gyógyít. Csak meg kell engedni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában