Könyvbemutató

2023.01.23. 19:57

Még Putyint is lefotózta a tatabányai származású közgazdász-fotóművész

Az első világháború tanulságai segíthetnek a harmadik világháború megelőzésében – olvasható A nagy háború százéves nyomában című kötet fülszövegében. A szerző, a tatabányai származású Szalay-Berzeviczy Attila a megyei könyvtárban mesélt az egyedülálló kötet születéséről.

Sugár Gabi

A rendezvényen jelenlévők megtudhatták azt is, hogy ősszel az 1916-17-18-as eseményeket feldolgozó második kötet is megjelenik

Forrás: 24 Óra

Fotós: S. G.

A Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke, közgazdász és fotóművész. Könyvprojektjének az elindításakor, 2014-ben fogalmazta meg ezeket a gondolatokat, amikor Oroszország a Krím-félsziget felé terjeszkedett. Tavasszal pedig, mire az üzletekbe került az első kötet, Oroszország megtámadta Ukrajnát. 

A József Attila Megyei és Városi Könyvtárban Szalay-Berzeviczy Attilát a könyvbemutatón B. Stenge Csaba hadtörténész faggatta a könyvről.

Gyermekkora óta érdekelte a hadtörténelem. Két nagyapjáról, akik a keleti fronton szolgáltak a második világháborúban, sok történetet hallott. Ősei első világháborús emlékeiről semmit.

A tatabányai származású Szalay-Berzeviczy Attila a megyei könyvtárban mesélt A nagy háború százéves nyomában című kötet születéséről
A szerző öt kontinens ötvenhét országában járt, és készített több százezer fotót, amelyből ezerhétszáz került a kötetekbe
Fotós: S. G. / Forrás:  24 Óra

Mikor elkezdte kutatni Európa 20. századi történetét, ráébredt, hogy az első világégés sokkal nagyobb jelentőségű szerepet játszott a mai világunk kialakulásában, mint a második. Az első világháború után új világ, politikai és gazdasági rend épült. Ezután zuhant Közép-Kelet-Európára és Magyarországra a trianoni békediktátum.

A szerző a nagy háború centenáriumának időszakában felkutatta a jelentősebb helyszíneket. Igyekezett az évforduló napján érkezni, és lehetőleg olyan időszakban, amikor hagyományőrzők tartottak megemlékezéseket, vagy államfők koszorúztak egy-egy emlékműnél. Öt kontinens ötvenhét országában járt, és készített több százezer fotót, amelyből ezerhétszáz került a kötetekbe.

Belgiumban 2014 karácsonyán járt, ahol a flamand miliőben német és brit egyenruhába öltözött hagyományőrzők jelentek meg, s mellettük egy barátságos futballmérkőzés zajlott. Ekkor döntött úgy, hogy tereptárgyak mellett embereket is megmutat a képein.

Nehéz volt a közlekedés az iszlám államokban, mesélte. A nagykövetség ellenezte az utat számára, de mégis elindult, és egy kurd harcost fogadott fel maga mellé, aki végig kísérte ott tartózkodása során.

A tatabányai származású Szalay-Berzeviczy Attila a megyei könyvtárban mesélt A nagy háború százéves nyomában című kötet születéséről
Szalay-Berzeviczy Attilát B. Stenge Csaba faggatta a könyvről
Fotós: S. G. / Forrás:  24 Óra

Elnököket és vezetőket is fotózott. Erzsébet királynő mellett Donald Trumpról és Putyinról sem volt könnyű közeli képeket készíteni. Volt olyan, hogy hosszú egyeztetések után mégsem érkezett meg, vagy éppen túl messze volt, és nem tudott róla képet készíteni. Mesélte, Budapesten egy éttermi vacsora alkalmával kapta a hírt, hogy utazhat Moszkvába. Azonnal intézkedett, majd a megadott időben ott volt a Vörös téren, a fotósok számára kijelölt helyen.

Órákig vártak, míg megkezdődött a gigantikus ünnepség, ám Putyin a kínai elnökkel olyan messze foglalt helyet, hogy nem tudott olyan fotót készíteni, amely a kötetéhez megfelelő lett volna. A tucatnyi fotós az ünnepség után rohant leadni lapjának az anyagot, neki viszont volt még ideje, így várt. Nem hiába. A parádé végén, mikor már leürült a tér, Putyin és a kínai elnök is megjelent ott. Hihetetlen szerencsével, s többszöri nekifutással végül mégis sikerült mindenkit megörökítenie, s teljes lett a kötet.

Ősi szerepe volt a háborúban – Szalay-Berzeviczy Attila érdeklődése fokozódott a téma iránt, mikor megismerte ükapja, Berzeviczy Albert és unokatestvére, Béla háborúhoz kapcsolódó viszonyát. Albertnek a politikai, Bélának a katonai vonalra volt rálátása. A szerző szerette volna megismerni az Osztrák–Magyar Monarchia bukásának okait, és hozzájárulni a nagy háború centenáriumához. Az adatgyűjtésnél hatalmas különbséget tapasztalt az egykori nyugati, valamint keleti és balkáni front irodalmában. Nyugaton sok információ, gondozott temetők és hősi emlékművek voltak, és 2014 és 2018 között megannyi megemlékezést tartottak. Közép- és Kelet-Európában, illetve a Balkánon nem állt ennyi információ a rendelkezésére. A centenárium szinte észrevétlenül múlt el. A volt Szovjetunióban és a szovjetek által elfoglalt területeken a fókusz a második világégésen volt. 

A nagy háború százéves nyomában – Szarajevótól Trianonig című alkotás kétkötetes, terjedelmében vaskos, tartalmában pedig súlyos üzenetet hordozó, egyedülálló könyv. A négyszáz oldalas első kötet egyik legnagyobb értékét az elmúlt nyolc évben készített fotók jelentik.

Az emberiség elmúlt két évszázadának legfontosabb fejezetét olyan megközelítésből dolgozta fel a szerző, mint még soha senki. Saját bevallása szerint, mivel nem professzionális fotográfus és nem is végzett történész, ezért a témát egy olyan szemszögből kívánta megközelíteni és feldolgozni, ahonnan sem egy professzionális fotográfus, sem pedig egy történész nem tudná.

Szalay-Berzeviczy Attila dedikálta könyvét Jóna Imre helytörténésznek
Szalay-Berzeviczy Attila dedikálta könyvét Jóna Imre helytörténésznek
Forrás: Beküldött

Az első kötet szakmai és közönségsikerét több tény is alátámasztja. A könyvet számos recenzió és könyvajánló méltatja itthon és neves amerikai, brit és ausztrál hadtörténeti lapokban. Mindeközben Franciaországban a verduni és a somme-i, Belgiumban az ypresi és a passchendaelei, valamint Dániában a jutlandi csaták múzeumainak könyvesboltjai válogatták be a kínálatukba. Az idén pedig már a Kansas Cityben található National World War I Museum és a Sydney-ben lévő ANZAC Memorial is értékesíteni fogja a kötetet.

A rendezvényen jelenlévők megtudhatták azt is, hogy ősszel, az első világháború lezárásának 105. évfordulóján pedig az 1916-17-18-as eseményeket feldolgozó második kötet is megjelenik, amelynek hivatalos bemutatója november 10-én a belgiumi Passchendaele 1917 Múzeumban lesz. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában