Énfarkamba címmel sejtelmes és szuggesztív kiállítás nyílt az esztergomi Dzsámiban

Az esztergomi Víziváros egyik patinás ékessége a török Dzsámi, ahol immár nemcsak az egykori muszlim imaház és a várvédő harcokat idéző bástya, de a több emelet magas Veprech-torony is áll. Ebben a folyóparti, egyedi, szép középkori miliőben ünnepelt egy gasztronómiát és zenét, továbbá képzőművészetet is felvonultató népes társaság. 

A nap csúcspontja Brassai Gabriella festő új kiállításának megnyitója volt, melyen helyi és országos közönség is szép számmal vett részt. Köztük vélhetően azok voltak többen, akik már ismerték az esztergomi művész mindig megújuló és mindig kellemes vizuális élményt adó újabb és újabb kollekcióit, nem feledve, hogy maga az alkotó nemkülönben intenzív intellektuális és társasági személyisége is külön élményszámba megy. 

Az Énfarkamba című tárlat egyszerre sejtelmes és szuggesztív absztraktjai sokáig visszaköszönnek még azok fejében, emlékeiben, akik látták a képeket, Brassai ezúttal – ahogy mondta egy ponton – az elmúlt időszak egyik leginkább erőteljesebb témája, anyaga ez a mostani, ahol a kígyó, mint motívum, mint folyton visszatérő elem, mondhatni a főszereplő a képeken. A megnyitóra készülve sokáig kérdéses volt, hogy Gabriella számos értője, tisztelője, barátja, művész- és kritikustársa közül ki lesz, aki a méltatás nemes feladatát elvállalja. Végül Halmai Tamás végezte volna el örömmel a munkát, de az élet közbeszólt, így magán a premieren Csósza Péter, a festő egyik barátja vállalta, hogy ő lesz Halmai Tamás „magyar hangja”, és felolvassa a szöveget.

A carrarai diák kalandos útja - Brassai Gabriella 1972-ben láttam meg a napvilágot Esztergomban. 1991-ben Carrarában az ottani művészeti akadémia festészeti szakán végzett, majd 1995-ben a Magyar Iparművészeti Főiskola grafika és tipografika szakán szerzett diplomát. Jelenleg festőművészként alkot és az esztergomi kortárs Duna Múzeum Európai Közép Galériáját vezeti. Emellett az évtizedek folyamán többféle tartalommal, többféle helyszínen többféle korosztálynak tanított grafikát, festészetet, azok alapjait. Ebbéli foglalkozását korábban a Kaleidoszkóp Ház keretein belül, majd pár éve a maga által kialakított esztergomi Medúza Házban. Számos kiállítása volt már országszerte, így többek között Budapesten és Szentendrén a legismertebb kortárs művészeteket bemutató galériákban, és természetesen Esztergomban is. Rendkívül erős karakterét jól jellemzi, hogy amikor tavaly egy tűzvész elpusztította esztergomi műterme belsejét, benne mintegy tíz év olajfestményét, a korommal vastagon átszíneződött képeket és további újakat Sötét anyag címmel mutatta a publikumnak. 
Ebből többek között ezt hallhatta a megnyitó közönsége: „Közelebb hajolva, a kiállított képeknek két szembetűnő sajátosságát látom. Az egyik: a színvilág (a meleg sárgák, az éteri szürkéskékek, a bájos lilák és rózsaszínek) stilizált élénksége, melyen aranykori mesekönyvek és naiv szakralitások ártatlan derűje, már-már ismeretelméleti tisztasága sejlik át. Mindez több helyütt arannyal alapozva, akárha Rubljov ikonjai adnák játékos ornamentikára a fejüket. A művek másik jellegadó vonása, hogy a kígyózó vonalak, szalagok, sávok nem vesznek tudomást a keret lezáró igényéről: az ábrázoláson kívül kezdődnek és végük (vagy végtelenük) is az esztétikum zónáján túlra nyúlik. 

A gyermeki önfeledtség pszichés-spirituális erővonalai lehetnek ennyire gyengédek. Figuratív és nonfiguratív korszakok tudása szervesül egymásba Brassai Gabriella látványköltészetében; miközben a könnyedséget geometrikus súlypontok készítik elő, az anyagtalan plaszticitást tekergőző irányok osztják rétegzett felszínekre. A képeknek nem annyira kompozíciójuk, inkább koreográfiájuk van: annyira élő ez a motivika, annyira organikus ez a kanyargó síkbéli létmód.”